Kém-galambokat fogtak az irániak
2008 // Okt // 21 // coolpolitika
Az iráni biztonsági szolgálat emberei két, állításuk szerint felderítő galambot fogtak el Natanz urándúsító központjánál. Kiképzőik a két madarat meggyűrűzték, illetve különféle megfigyelő szerkezetekkel látták el.
Az iráni hatóságok két kémkedő galambot fogtak a Natanz melletti urániumdúsító központ környékén. Az első madarat néhány kilométerre a helyszíntől, a Kashan nevezetű városban fogták. A madár lábára fém karika és átlátszó szálak voltak rögzítve. A hatóságok nyilatkozata szerint az elmúlt hónapban még egy, hasonló szerkezettel ellátott galambot találtak Natanz környékén.
Egyelőre ismeretlen, hogy mi lett a tollas spionok sorsa.
Tavaly Irán több alkalommal is azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy annak ügynökei kémkednek a területén. Natanzban urándúsító üzeme van Iránnak. A dúsított uránt pedig két dologra lehet használni. Egyrészt atomerőműben fűtőanyagnak, másrészt atomfegyvergyártáshoz. Tavaly a Washington Post című amerikai napilap azt írta: műholdfelvételek igazolják, hogy a perzsa állam alagutat épít natanzi urándúsító létesítménye közelében. Szakértők akkoriban azt nyilatkozták, hogy az ország egy esetleges katonai támadástól kívánja megvédeni az atomlétesítményt. A nagyszabású építkezést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség aggasztónak tartotta. Brit médiajelentések akkoriban arról számoltak be, hogy Izrael titokban támadásra készül a natanzi urándúsító létesítmény ellen.
Tollas kémek az I. világháború óta vannak
2003-ban állítólag nagy port kavart, amikor egy galamb szinte észrevétlenül berepült a Pentagonba, sőt, egészen a negyedik emeleten lévő Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szobájának a bejáratáig is eljutott. A washingtoni Nemzetközi Kémmúzeum illetékesei siettek elmagyarázni a katonai vezetőknek, hogy ilyen madarakat néhány ország már az első világháborúban is használt az ellenség feltérképezésére.
2002-ben pedig Indiában találtak a biztonsági szolgálat emberei egy elhullott sast, amelynek súlyos adóvevő antenna volt a testére erősítve. Azt, hogy kihez tartott a madár, nem hozták nyilvánosságra.
A történelemben volt már példa arra is, hogy halálos ítéletet hoztak madarakra: ilyen volt például, amikor 1963-ban Tripoliban halálra ítéltek 75 postagalambot, akiket a líbiai bandák pénzcsempészetre tanítottak be. Az állatok Görögországból, Olaszországból és Egyiptomból szállították illegálisan az árút. A mesterek az egész ügyet némi pénzbírsággal úszták meg.
(AFP, Etemad Melli, newsru.com)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
