CoolPolitika.hu

Keksz emberi zsiradékból - holland találmány

2008  //  Dec  //  01  //  coolpolitika

Keksz emberi zsiradékból - holland találmányEgy holland cég emberi zsiradékot használ fel kekszek és más élelmiszerek készítéséhez, melyeket azután a fejlődő országokba küldenek. A holland Netwerk televízió riportban számolt be az Irfak elnevezésű vállalat tevékenységéről.

A cég internetes honlapján az alapító, Mieke Smits mondja el, hogy vállalkozása újrahasznosítja az emberi zsiradékot, és élelmiszerré átalakítva a harmadik világ országaiba exportálja vagy olyan régiókba, ahol háborús helyzet miatt élelmiszer-ellátási gondokkal küzdenek. A cégvezető elmagyarázta, hogy egyik terméküknek - melyet hermetikusan csomagolnak, hogy a legmostohább körülmények között is szállítható és felhasználható legyen - fele emberi zsiradék, másik fele cukor, és nagy mennyiségben tartalmaz hozzáadott vitaminokat.

Az emberi zsiradékhoz internetes honlapjukon keresztül jutnak hozzá. Az emberek feliratkoznak a honlapra, a jelentkezők közül sorsolják ki azt, akinek zsírleszívás a nyereménye. A sorsolást félévenként egyszer rendezik meg. Az Irfak cég több mint két éve együttműködik a Van Gerven és Van Iersel plasztikai sebészeti klinikával, ott végzik el a zsírleszívást.

 

(MTI)
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés