CoolPolitika.hu

Kamerákat szereltetett fel dolgozói megfigyeltetésére

2009  //  Júl  //  07  //  MTI

Kamerákat szereltetett fel dolgozói megfigyeltetéséreVisszautasította a Tiger Coatings nevű osztrák vállalat hétfőn azt a vádat, hogy engedély nélkül megfigyelte dolgozóit, és adatokat gyűjtött róluk.

A Profil című hetilap arról írt előző nap megjelent számában, hogy a cég vezetősége 2003 elején kamerákat szereltetett fel több helyiségben, emellett munkahelyi e-maileket ellenőrzött, valamint adatokat gyűjtött és tárolt arról, hogy az alkalmazottak milyen okból jelentettek betegállományt, mindezt az üzemi tanács vagy az osztrák adatvédelmi szerv felhatalmazása nélkül.

 

A vegyipari vállalat hétfőn közleményt adott ki a cikkel kapcsolatban. Ebben megismételte, hogy csak néhány hónapig működtetett videokamerákat helyiségeiben. Hozzátette: nincs tudomása arról, hogy a raktárak mellett irodahelyiségekben is felszereltek ilyen szerkezeteket. A cégvezetés szerint azért volt szükség a kamerákra, mert a vállalat létét veszélyeztető hatalmas leltári hiányra gyanakodtak.

 

Elhárította azt a Profilban sugallt feltételezést is, hogy leépítések céljával gyűjtöttek adatokat dolgozóik betegállományáról, a betegségek jellegéről. A közlemény szerint azért kérdezték a dolgozókat betegszabadságuk okáról, hogy szükség szerint egészségi állapotuknak jobban megfelelő munkakörbe helyezzék őket, s a válaszadás önkéntes volt. A cégvezetés kijelentette: az elektronikus levelezést csak egy fiókjuknál ellenőrizték, s ott is a rendszer biztonsága, a kéretlen levelek kiszűrése érdekében.

 

Waltraud Kotschy, az osztrák adatvédelmi bizottság vezetője a Profil megkeresésére azt mondta: az állandó megfigyelés, főként az olyan, amely az irodahelyiségekben is zajlik, sérti az emberi jogokat. A munkavállalók kamerás megfigyelését minden esetben engedélyeztetni kell a bizottsággal. Az adatvédelmi illetékes szerint a munkahelyi elektronikus levelezés megfigyelésének jogi megítélése még nem teljesen egyértelmű Ausztriában, a betegségekre vonatkozó adatok tárolásához azonban a munkavállaló beleegyezése szükséges.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés