Kalapács alatt a Gandhi hagyaték
2009 // Már // 04 // MTI
Tárgyalásokat kezdett az indiai kormány egy New York-i aukciósházzal, amely csütörtökön akarja elárverezni Mahatma Gandhi személyes tárgyait. A kollekció tulajdonosa közben kijelentette: akár oda is ajándékozná Indiának a gyűjteményt, ha a kormány teljesítene bizonyos feltételeket.
A Gandhi-utódoktól származó gyűjtemény a nevezetes kerek lencséjű szemüvegen kívül egy zsebórát, egy pár viseletes bőrszandált és egy egyszerű rézcsészét, valamint tányért is tartalmaz.Az Antiquorum Auctioneers árverési ház egyenként legalább 20-30 ezer dollárt vár a kalapács alá kerülő daraboktól.
Gandhi dédunokája a múlt héten erkölcstelennek nevezte a készülő árverést, amely pénzt csinálna a köztudottan puritán életű legendás függetlenségi vezető tárgyi emlékeiből, és gyűjtést indított a megvásárlásukra, hogy egy indiai múzeumba kerülhessenek. Az aukciósház képviselőjével India New York-i konzulátusán pár napja kezdődött tárgyalásokról szerdán számolt be az indiai külügyminisztérium egyik szóvivője, aki megemlítette, hogy a gyűjtemény jelenlegi tulajdonosa, James Otis is beleegyezett, hogy találkozzon a New York-i indiai konzullal.
Az amerikai gyűjtő azonban a The Times of India szerdai online kiadásában megjelent nyilatkozatában cáfolta, hogy felvették volna vele a kapcsolatot, ugyanakkor nyitottnak mutatkozott a párbeszédre. Mint mondta: akár oda is adományozná a gyűjteményt az indiai kormánynak, ha az a GDP legalább öt százalékát az egészségügyre tartalékolná, illetve lényeges változtatásokra szánná el magát a Gandhi szívéhez oly közel álló szegények sorsának javítására.
Kijelentette, hogy ezen a ponton ő már nem tudja leállítani az árverést, de a bevétel zömét erőszakellenes célokra kívánja fordítani. Közben egy újdelhi bíróság kedden a Gandhi-hagyaték elárverezését tiltó végzést bocsátott ki. Az indiai diplomácia két éve már sikerrel járt, amikor Gandhi egy kézzel írott levelét ki tudta emelni egy londoni árverés tételei közül, és azt végül visszavásárolhatta az indiai kormány.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
