CoolPolitika.hu

Izrael titkos atomprogramjának feltárása EU támogatással

2009  //  Aug  //  17  //  MTI

Izrael titkos atomprogramjának feltárása EU támogatássalArab országok az Európai Unió segítségét kérik ahhoz, hogy rábírják Izraelt titkos atomprogramjának feltárására a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) előtt. Az Arab Liga főtitkára erről szóló levelének másolata az amerikai hírügynökség birtokába került csütörtök este.

Amr Musza a levelet Carl Bildtnek, az EU soros elnökségét betöltő Svédország kormányfőjének írta, illetve nevük elhallgatását kérő EU-diplomaták elmondták, hogy ugyanilyen levelet kapott a többi 26 uniós tagország külügyminisztere is. Musza arra kéri őket, hogy támogassák az arab országoknak azt a határozattervezetét, amelyet a NAÜ szeptemberi általános értekezletén akarnak benyújtani, és amelynek címe: Izrael nukleáris képessége.

 

Noha Izrael soha nem ismerte el ezt a státust, széles körben atomhatalomnak tartják, és az arab országok a NAÜ évenkénti általános értekezletein rendszeresen megpróbálják elérni, hogy a zsidó állam csatlakozzon az atomsorompó-szerződéshez, és ebből következően tárja a nemzetközti közösség elé atomprogramját és nukleáris létesítményeit. Több olyan arab kezdeményezésű határozat született már, amely aggasztónak nevezi Izrael "nukleáris képességét". Ez a kitétel szerepel a mostani határozattervezetben is, de újdonság, hogy üdvözli "az atomfegyvermentes világ megteremtését célzó közelmúltbeli kezdeményezéseket", vagyis utal Barack Obama amerikai elnöknek az atomfegyverek megsemmisítésére vonatkozó áprilisi felhívására.

 

A 27 EU-tagország szavazata fontos azon országoknak, amelyek bírálni akarják Izraelt az értekezleten, és azoknak is, amelyek ellenzik ezt. Az Izraelt elítélő tavalyi határozattervezet éppen hogy csak elbukott tavaly, ami azt jelenti, hogy a korábbi évekhez képest nőtt az arab kezdeményezés támogatottsága, főleg a fejlődő országok részéről.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés