CoolPolitika.hu

Izrael megkezdte a kivonulást Gázából

2008  //  Már  //  03  //  MTI

Izrael megkezdte a kivonulást GázábólAz izraeli alakulatok hétfő reggelre visszavonultak a Gázai övezet határára azokból az állásokból, amelyeket a hét végén foglaltak el az övezet északi részén.

Ezt előbb helybeli lakosok közölték tudósítókkal, majd lényegében egy izraeli katonai szóvivő is megerősítette. A szóvivő azt mondta, hogy a művelet befejezés alatt áll, már csak néhány alakulat maradt az övezet területén. Hozzátette, hogy a légierő továbbra is reagálni fog "célzott csapásokkal" az izraeli területeket érő, esetleges újabb rakétatámadásokra.


A Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezet azonnal Izrael felett aratott győzelemként könyvelte el a katonák kivonulását. A mozgalom katonai szárnyának szóvivője kijelentette: folytatni fogják a rakétatámadásokat a zsidó állam területe ellen.


Hájim Ramón izraeli miniszterelnök-helyettes a katonai rádióban elmondta: a katonai akció a tervek szerint zajlott. "A hadsereg a Hamász több tucat terroristájával végzett, tehát a műveletnek mindenképp volt elrettentő hatása" - mondta. Ramón közölte, hogy az akcióval az Izrael déli területe ellen elkövetett rakétatámadásoknak akartak véget vetni, és a hadseregnek "egyáltalán nem állt szándékában a Gázai övezetet újra elfoglalni". A politikus sajnálatát fejezte ki az ártatlan palesztin áldozatok miatt, ám alapvetően a térséget irányító Hamászt és a palesztin fegyvereseket tette felelőssé.


A katonák kivonulása után hétfő reggel máris újabb hat rakétát lőttek ki palesztinok izraeli területre. Az egyik Askelón városába csapódott be, egy házat talált el. Egy izraeli nő könnyebben megsebesült.


Az izraeli hadsereg nagyszabású offenzívát hajtott végre a hét végén a Gázai övezet ellen, hogy véget vessen  a zsidó állam déli része ellen intézett palesztin rakétatámadásoknak. A műveletben több mint száz palesztin életét vesztette. Palesztin források szerint az áldozatok közel fele polgári személy volt, köztük nők és gyerekek. Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap felfüggesztett minden kapcsolatot a zsidó állammal. Az aránytalan mértékűnek tartott izraeli akciót számos nemzetközi bírálat érte.

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés