CoolPolitika.hu

Istentagadó reklám eltávolítása miatt tiltakoznak a horvát ateisták

2009  //  Már  //  12  //  MTI

Istentagadó reklám eltávolítása miatt tiltakoznak a horvát ateistákAz ateisták hátrányos megkülönböztetése miatt tiltakoztak horvát szervezetek szerdán a hatóságoknál, miután a zágrábi tömegközlekedési vállalat eltávolíttatott járműveiről egy Isten létezését tagadó reklámot.

-Ez diszkrimináció, a többség zsarnoksága a kisebbség felett - jelentette ki Bojana Genov, a több horvátországi szervezetet tömörítő Női Hálózat koordinátora.Horvátország 4,4 millió lakosának közel 90 százaléka katolikus. Tájékoztattuk az illetékes szerveket, közöttük az államfő hivatalát és a parlament emberi jogi bizottságát, és kértük őket, tegyék lehetővé a véleményszabadságot - közölte Genov asszony.

 

Bojana Genov elmondta: az -Isten nélkül, Mester nélkül- feliratú reklámplakátot három villamoson helyezték volna el három hétre. A közlekedési vállalat azonban egy nap alatt lemondta a reklámkampányt és visszafizette a pénzt. Hasonló reklámhadjáratot tartottak korábban más országokban, például Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban is. A közlekedési vállalat először állampolgári panaszokkal indokolta döntését. Szerdai sajtóközleményében azonban már azt a magyarázatot adta, hogy a reklám nem volt összeegyeztethető a cég marketingpolitikájával.
    
A vállalat szerint belső szabályzata tiltja az olyan reklámokat, amelyek közvetlenül sértik az állampolgárok erkölcsi, vallási vagy politikai meggyőződését.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés