CoolPolitika.hu

Irán megsértődött - nem mutatja meg atomlétesítményeit?

2008  //  Okt  //  02  //  coolpolitika

Irán megsértődött - nem mutatja meg atomlétesítményeit?Az iráni vezetés azt fontolgatja, hogy korlátozza a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőreinek belépését az ország nukleáris létesítményeibe az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) legfrissebb határozata miatt. A BT a dokumentumban megerősítette a Teherán ellen korábban hozott szankciókat, és ismételten felszólította az országot, hogy állítsa le urániumdúsító programját.

(Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök)

 

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezérigazgatójának legutóbbi jelentése és az ENSZ BT határozata bebizonyította, hogy a Nyugat semmiféle jó szándékkal nincs Iránnal szemben - jelentette ki Musza Gorabi, a konzervatív parlamenti többség vezetője. Hozzáfűzte, hogy az ügynökség továbbra is az Egyesült Államok befolyása alatt áll, és legutóbbi beszámolójával ürügyet adott a Nyugatnak az Irán-elleni nyomásgyakorlásra.

Elmondta, hogy a BT határozata komoly vitákat váltott ki iráni politikai körökben arról, meddig érdemes folytatni az eddig eredménytelen együttműködést az ügynökséggel, és komolyan fontolóra vették a parlamentben, hogy korlátozzák a szervezet tevékenységét Irán területén. Megjegyezte, hogy nincs törvény, amely kötelezné országát a NAÜ-vel való együttműködésre. 

- Irán nagylelkűen széleskörű hozzáférést biztosított nukleáris infrastruktúrájához az ügynökség munkatársainak, de rövid időn belül felülbíráljuk ezt a döntésünket - figyelmeztetett a politikus.  

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés