Címkék
Címke: India
Vendégmunkásokat mészároltak le Indiában
2008 // Már // 18 // Kovács Andrea
Hét, hindiül beszélő vendégmunkást gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek India északkeleti részén, Manipur államban. Az áldozatok az északi Bihar tartományból származtak, a merényletért eddig senki sem vállalta a felelősséget.
India: ezrek fekszenek névtelen sírokban
2008 // Ápr // 02 // coolpolitika
Az indiai Kasmir állam rendőrsége nem engedélyezi több mint ezer holttest azonosítását, amelyeket jelöletlen sírokban találtak. Egy emberi jogi szervezet szerint olyan civilek maradványai ezek, akik letartóztatásuk után tűntek el.
Tüntetnek a prostituáltak
2008 // Máj // 01 // MTI
Háromezer prostituált tartott gyertyás felvonulást csütörtök hajnalban május 1. alkalmából az indiai Kolkatában, hogy jobb munkakörülményeket és státusuk törvényes elismerését követeljék.
Kalapács alatt a Gandhi hagyaték
2009 // Már // 04 // MTI
Tárgyalásokat kezdett az indiai kormány egy New York-i aukciósházzal, amely csütörtökön akarja elárverezni Mahatma Gandhi személyes tárgyait. A kollekció tulajdonosa közben kijelentette: akár oda is ajándékozná Indiának a gyűjteményt, ha a kormány teljesítene bizonyos feltételeket.
Újabb ausztrál óceánjáró útja szakadt meg az új influenza miatt
2009 // Jún // 03 // MTI
Újabb ausztrál óceánjáró luxushajó útja szakadt meg kedden, miután Új-Kaledónia hatóságai megtagadták a jármű mintegy kétezer utasának partra szállását, mert közülük néhányon az új típusú influenza tünetei mutatkoztak - közölte a hajó tulajdonosa.
Érinthetetlen nő halt meg szülés közben
2008 // Ápr // 26 // coolpolitika
Indiában az orvosok nem voltak hajlandóak ellátni egy vajúdó nőt, mert az a páriák, vagyis érinthetetleneknek nevezett legalacsonyabb kasztba tartozott. A 28 éves nő és újszülött gyermeke a szülőosztály mellett halt meg.
Fegyver az autóhoz - Pisztolyokat égettek a gyerekek
2008 // Máj // 24 // coolpolitika
Indiai gyerekek, tiltakozásul az őket körülvevő erőszak ellen, elégették játék pisztolyaikat. A békét hirdető demonstráción több száz gyermek vett részt Manipur állam egyik falujában. Amerikában viszont pisztolyokat kínáltak ajándékba a megvásárolt gépkocsi mellé.
Kitiltják a kövér légikísérőket az indiaiak
2008 // Jún // 09 // coolpolitika
Eltilthatják a repüléstől a kövér stewardesseket az indiai légitársaságok - így döntött az indiai legfelsőbb bíróság. A súlyfelesleg problémája akkor vetődött fel, amikor a közelmúltban az Air India beperelte öt elhízott légikísérőjét.
Bombay: elátkozott vonatok
2008 // Júl // 01 // coolpolitika
Az indiai Bombay városában (új nevén Mumbaiban) a vonatokon utazók nap mint nap az életüket teszik kockára. Több millióan utaznak munkába a városi, illetve a peremvárosi vonalakon. A vagonokat nem ilyen nagy tömeg szállítására tervezték, ezért mindennapos a káosz a vonatokon, ami súlyos, gyakran halállal végződő baleseteket okoz.
India- ahol fizetnek a toalett használóinak
2008 // Júl // 08 // coolpolitika
Fizetnek a vécéhasználatért egy indiai városban, de nem a használók, hanem a használóknak.
Gyógyszerhiányt okozott Indiában az olimpia
2008 // Aug // 12 // coolpolitika
Akadozik a termelés az indiai gyógyszergyárakban amiatt, hogy Kínában az olimpiai játékok idejére leállítottak több vegyi üzemet. Fontos készítmények, - mint például az asztmagyógyszerek - gyártása került veszélybe.
Patkány, mint húsállat - megoldás az élelmiszerválságra
2008 // Aug // 19 // coolpolitika
India egyik legszegényebb államának jóléti államtitkára arra szólította fel a lakosait, hogy egyenek patkányhúst. Így két legyet ütnének egy csapásra: szerintük ez az emelkedő élelmiszerárak okozta gondok és a rizsraktárakat dézsmáló állatok ellen egyszerre nyújtana megoldást.
Agyontapostak 113 zarándokot Indiában
2008 // Sze // 30 // coolpolitika
113 zarándokot tapostak agyon egy nyugat-indiai hindu templomban egy tülekedés során - jelentette a helyi média. A sérültek száma meghaladja a százat.
Indiai tragédia: nőtt az áldozatok száma
2008 // Okt // 02 // coolpolitika
A legfrissebb, csütörtöki rendőrségi adatok szerint legkevesebb 224 zarándokot tapostak agyon két nappal korábban egy hindu templomban támadt tülekedésben az India nyugati részén fekvő Rádzsasztán államban.
Szondát küldött az űrbe India
2008 // Okt // 22 // coolpolitika
Útnak indították a Csandraján nevű Hold-szondát India déli részén, Ándhra Pradés államban, hogy megkezdje kétéves küldetését.
Varázslás és mágia az indiai iskolákban
2008 // Nov // 30 // coolpolitika
Új tantárgyat vezetnek be hamarosan az indiai iskolákban: a varázslásokról és a mágiáról tartanak felvilágosítást az alsó tagozatos tanulóknak.
Mahárástra: több vezető is lemondott
2008 // Dec // 01 // coolpolitika
Felajánlotta lemondását a múlt heti mumbai (bombayi) vérengzés miatt hétfőn Mahárástra indiai állam főminisztere (miniszterelnök). Vilaszrao Desmuk, a kormányzó indiai Kongresszus Párt tagja hozzátette, hogy végső döntést a párt vezetői hozzák meg ügyében.
India pakisztániak kiadatását követeli
2008 // Dec // 02 // coolpolitika
Bizonyítékot kell szolgáltatnia Indiának arra a vádjára, hogy pakisztániak voltak a mumbai (bombayi) merénylők - jelentette ki kedden a pakisztáni miniszterelnök, miközben Újdelhi 50 körözött terrorista kiadását követeli Iszlámábádtól.
Újabb robbantás volt Indiában
2008 // Dec // 02 // coolpolitika
Legkevesebb két ember életét oltotta ki, harminc másikat megsebesített egy személyvonaton elkövetett pokolgépes merénylet kedden India északkeleti részén - közölte egy illetékes.
Rice: Pakisztánnak segédkeznie kell Indiának
2008 // Dec // 03 // coolpolitika
Gyors és határozott együttműködésre szólította fel az amerikai külügyminiszter Pakisztánt a mumbai merényletek kivizsgálásában. Condoleezza Rice Újdelhiben azt mondta: a támadások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kézjegyét viselik magukon.
Hontalanok lehettek a mumbai merénylők
2008 // Dec // 03 // coolpolitika
Állampolgárság nélküli fegyveresek követték el a terrorista merényleteket múlt héten Mumbaiban (Bombay) - mondta Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök kedden a CNN-nek adott interjúban.
Narkóval vallatja Mumbai a babaarcú terroristát
2008 // Dec // 04 // coolpolitika
Igazságszérummal jár a mumbai merénylet végére az indiai rendőrség. Hozzáértők szerint az egyetlen élve maradt és elfogott terroristából ezzel a módszerrel lehet a legkönnyebben kiszedni az igazságot.
Indiai segítette a mumbai merénylőket
2008 // Dec // 05 // coolpolitika
A mumbai (bombayi) merényleteket végrehajtó pakisztáni fegyveres szervezet nyilvánvalóan felhasználta azokat az adatokat, amelyeket egy indiai állampolgár gyűjtött össze még 2007-ben - vált ismertté pénteken rendőrségi forrásokból.
Indiában magyarokat néztek terroristának
2008 // Dec // 06 // coolpolitika
Szabadon engedték az indiai hatóságok azt a magyar házaspárt, akiket terrorelhárító kommandósok fogtak el Varanasiban, miután terrortámadásról szóló feljegyzéseket találtak szállodai szobájukban - írja a HavariaPress.
Információk szerint egy agrai luxushotel személyzete találta meg a december végére tervezett terrortámadás előkészületeirõl szóló feljegyzéseket a magyar pár szállodai szobájában. A feljegyzések egy telefonkönyvben voltak elrejtve.
India megerősíti a hírszerzést
2008 // Dec // 11 // coolpolitika
India a mumbai (bombayi) terrortámadás hatására teljesen átszervezi biztonsági és hírszerző intézményeit - jelentette be csütörtökön az újdelhi parlamentben az ország belügyminisztere.
Meglopták áldozataikat a terroristák
2008 // Dec // 15 // coolpolitika
Elvitték áldozataik mobiltelefonjait, pénzét és hitelkártyáit azok a terroristák, akik novemberben megtámadták Mumbait - derült ki a nyomozás során.
Újabb csoda Indiában: túlélte a forró fürdőt egy csecsemő
2009 // Jan // 04 // coolpolitika
Forrásponton lévő vízben fürdettek meg a szülei egy három hónapos csecsemőt az indiai Radzsasztán tartományban vallási vezetőjük tanácsára. A kislány csodával határos módon teljesen sértetlen és egészséges maradt a leforrázás után, még csak nem is sírt a fürdetés közben.
India bizonyítékokat adott át Pakisztánnak
2009 // Jan // 05 // coolpolitika
India hivatalosan átadta Pakisztánnak azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint pakisztáni elemek álltak a tavaly novemberi mumbai (bombayi) merényletek mögött - jelentette be hétfőn Pranab Mukherdzsi indiai külügyminiszter.
Harci gépeket vásárol a Boeingtől India
2009 // Jan // 07 // coolpolitika
Rekordösszegű, mintegy 2,1 milliárd dolláros katonai megállapodást kötött India az amerikai Boeing vállalattal nyolc modern, P-8I Poseidon típusú harci repülőgép megvásárlásáról.
Lányok nélküli jövő vár Indiára – ahol teher a nő
2008 // Jún // 26 // coolpolitika
A lánycsecsemők minden idők legalacsonyabb élve születési rátáját mutatták ki Indiában - hívta fel a figyelmet az ActionAid brit jótékonysági szervezet. Az országban óriási nyomás nehezedik a nőkre, környezetük azt várja tőlük, hogy fiúkat produkáljanak, ugyanis a lányokat sokkal inkább tehernek, mintsem áldásnak tekintik.
Merényletektől tart India belügyminisztere
2009 // Már // 05 // MTI
Terrormerényletek zavarhatják meg a hamarosan kezdődő indiai választási kampányt az ország belügyminisztere szerint.
Pakisztán a terrorizmus epicentruma - India szerint
2009 // Feb // 03 // coolpolitika
A világméretű terrorizmus középpontja Pakisztán, ezért felszólítjuk az országot: számolja fel a terrorista infrastruktúrát - jelentette ki az indiai védelmi miniszter. Arackaparambil Kurian Antony szerint minden Pakisztán területén működő iszlám radikális szervezet és terrorista sejtet be kell szüntetni.
Elhunyt Dzsaipur szépséges királynője
2009 // Júl // 31 // MTI
Elhunyt Gajtari Devi (Gaytari Devi), az egykori nyugat-indiai Dzsaipur királyság néhai maharadzsájának felesége, aki India függetlenné válása után politikai szerepet vállalt, s messze földön híres volt szépségéről.
Nano a világ legolcsóbb autója
2009 // Már // 22 // MTI
Hivatalosan is megkezdődött Indiában a világ legolcsóbb autójának, a Nanonak az értékesítése. A Tata autóipari csoport által gyártott kis autó módosított változata várhatóan 2011-től lesz kapható Európában.
Eltűnt az indiai légierő egyik repülőgépe
2009 // Jún // 10 // MTI
Eltűnt az indiai légierő egy Antonov-32 típusú repülőgépe tizenkét emberrel a fedélzetén kedden az ország északkeleti, Kínával határos részén.
Édesapja árulta a Gettómilliomos egyik gyermeksztárját
2009 // Ápr // 19 // MTI
Hatalmas összegért ajánlotta fel örökbefogadásra a Gettómilliomos című brit-indiai filmvilágsiker egyik gyermeksztárját saját édesapja.
Megkezdődött az indiai parlamenti választások harmadik szakasza
2009 // Ápr // 30 // MTI
Megkezdődött csütörtökön az indiai parlamenti választások harmadik szakasza.
Tevetejes fagylalt – Rádzsasztánban ez a menő
2008 // Ápr // 10 // coolpolitika
Soha nem látott népszerűségnek örvendenek mostanában Nyugat-Indiában a tevék. A sivatag hajóit Rádzsasztánban már nem csak szállításra használják, ugyanis a közelmúltban néhány okos ember rájött: hihetetlenül egészséges a tevetej! Az indiai államban kampányok indultak a szokatlan nedű népszerűsítésére.
Tibetért – csak azért is tüntetés Indiában
2008 // Már // 12 // coolpolitika
Indiában több száz tibeti száműzött, a hatóságok tilalma ellenére is folytatta a pekingi nyári olimpia elleni tüntető menetét.
Az indiaiak ne egyenek drágát és finomat!
2008 // Máj // 08 // coolpolitika
Óriási felháborodást váltott ki a napokban George Bush kijelentése, miszerint az egyre növekvő indiai középosztály sikeressége a ludas az élelmiszerárak növekedéséért. Az amerikai elnök úgy véli: ez a mintegy 350 millió ember évről-évre több élelmiszert pusztít el.
Chilivel a hazáért
2009 // Jún // 26 // MTI
Kézigránátok tölteteként használnák fel az indiai biztonsági erők a világ legerősebb chilipaprikájának a porát tüntetések megfékezésére, felkelők elleni hadműveltekben - közölte csütörtökön a védelmi tárca egyik illetékese.
Mumbaiban gondok vannak a késlekedő monszun miatt
2009 // Júl // 13 // MTI
Az esőfakasztás gondolatával foglalkoznak Mumbai vezetői, miután a késlekedő monszun miatt veszélybe került India pénzügyi fővárosának ivóvízellátása.
Rádiót kaptak az érinthetetleneknek
2009 // Aug // 07 // MTI
Ingyen osztogat rádiókat a legalacsonyabb kasztba tartozó falusiaknak India Bihar államában a hatóság, hogy kellemesebb legyen az érinthetetlenek élete.
Nudista földművelés az esőért
2009 // Júl // 25 // MTI
Pucér lányok szántanak az esőért India keleti részén.
Gyerekek bányásznak aranyat Indiába
2009 // Sze // 12 // MTI
Gyermek- és kényszermunkások aranyat bányásznak, ruhákat varrnak és épp kakaót szüretelnek a világ számos részében - hívja fel a figyelmet egy amerikai kormányjelentés, amelyben első ízben ismertetik a gyermek- vagy kényszermunkából származó termékek listáját. A beszámoló szerint India az ilyen áruk legfőbb forrása.
Koldus nyerte a polgármester választást
2009 // Okt // 02 // MTI
Koldust választottak polgármesternek egy indiai városkában, aki azonban nem adja fel ezután sem foglalkozását, mivel jól jövedelmez a kéregetés, és a befolyt pénzből akar finanszírozni több közösségi beruházást.
Indiai falu lakói agyonvertek egy rájuk támadó medvét
2009 // Okt // 28 // COOLPOLITIKA
Vadon élő medve támadt a falu lakóira és hét embert sebesített meg, köztük egy gyereket is.
Isteni teknős
2009 // Nov // 11 // MTI
Nem hajlandó átadni a hatóságnak egy ritka teknőst több száz falusi Indiában, mert egy istent lát benne.
Kétszeresére nőtt az indiai milliárdosok száma
2009 // Nov // 21 // MTI
Alig egy év alatt közel kétszeresére nőtt az indiai milliárdosok száma: átmeneti visszaesés után az idén már újra több mint ötvenen vannak.
Férjvédelmi hivatal házsártos nejek ellen
2009 // Nov // 22 // MTI
Országos férjvédelmi hivatal létrehozását követelik házsártos nejek ellen indiai férfiak.
Az indiai kultúra beköltözött a Fehér Házba
2009 // Nov // 26 // MTI
Hagyományos szmokingok, színes szárik, curry és Michelle Obama lenyűgöző szépsége uralta az Obama házaspár első állami díszvacsoráját, amelyet az indiai miniszterelnök és felesége tiszteletére adtak a washingtoni Fehér Házban.
Sok ezer senkit fizetnek Újdelhiben
2009 // Nov // 29 // MTI
Huszonháromezer nem létező személy kap fizetést Újdelhiben jó ideje.
Szexbotrányba keveredett egy indiai kormányzó
2009 // Dec // 27 // MTI
Lemondott egy dél-indiai szövetségi állam kormányzója szombaton, egy nappal azután, hogy a televízióban bemutattak egy állítólag róla készült videofelvételt, amelyen három nővel szerelmeskedett egyszerre.
Kihalt a világon beszélt tíz ősi nyelv egyike
2010 // Feb // 08 // MTI
Utolsó képviselőjének halálával kihalt az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken beszélt tíz ősi nyelv egyike, a bo, amely a világ egyik legrégebbi nyelve volt - számolt be a Survival International.
India és Pakisztán felújítja párbeszédét
2010 // Feb // 13 // MTI
Február 25-én Újdelhiben újítja fel párbeszédét magas rangú külügyminisztériumi tisztségviselők szintjén India és Pakisztán - jelentették be pénteken Iszlámábádban.
Csökken India nyelvi sokfélesége
2010 // Már // 02 // COOLPOLITIKA
Boa Senior az utóbbi időben sokat panaszkodott, hogy nem tud már visszaváltani az anyanyelvére. Az idős hölgy már csak visszaemlékezni tudott gyermekkora dalaira és történeteire.
Indiai diákokat öltek meg Ausztráliában
2010 // Már // 06 // MTI
Az Ausztráliában tanuló indiai diákok ellen elkövetett, rasszista indíttatású támadások és több hallgató megölése után egy hároméves indiai származású kisfiú meggyilkolásának híre rázta meg pénteken a földrésznyi ország lakosságát.
India rakétakísérletet hajtott végre
2010 // Már // 22 // MTI
India sikeres kísérletet hajtott végre a BrahMos típusú manőverező robotrepülőgépének (cirkáló szárnyas rakétájának) továbbfejlesztett változatával vasárnap.
Népszámlálás Indiában
2010 // Ápr // 03 // MTI
Népszámlálás kezdődött csütörtökön a több mint egymilliárd lakosú Indiában: 2,5 millió számlálóbiztos járja be az országot, hogy elvégezze a világ legnagyobb közigazgatási feladatának mondott számlálást.
Száz kasmíri csúcsot nyit meg India
2010 // Ápr // 11 // MTI
Több mint 100 csúcsot nyit meg India a külföldi hegymászók előtt az ország Dzsammu és Kasmír nevű legészakibb államában.
Fejlődnek az indiai szolgáltatások
2010 // Máj // 06 // MTI
Indiában a szolgáltatások 21 hónapja nem látott ütemben fejlődtek áprilisban egyik hónapról a másikra. Az ágazat teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) 62,1 pontra, 2008. július óta a legmagasabbra emelkedett a márciusi 58,1 pontról, a felmérést készítő HSBC-Markit szerdai közlése szerint.
Fehérítik a bőrüket
2010 // Máj // 28 // MTI
Egyre több indiai férfi akar világosabb bőrűnek látszani - a statisztikák szerint a szubkontinensen egy év alatt 25 százalékkal nőtt a férfiaknak kínált fehérítő krémek forgalma.
Bűnösök a bhopali ipari katasztrófa miatt
2010 // Jún // 08 // MTI
Halált okozó gondatlanság miatt hét embert marasztalt el hétfőn egy indiai bíróság a több mint negyedszázaddal ezelőtt történt, mintegy 15 ezer ember halálát okozó bhopali ipari katasztrófa ügyében.
India kérni fogja a Union Carbide vezetőjének kiadatását
2010 // Jún // 27 // MTI
Az indiai kormány kérni fogja az Egyesült Államoktól a Union Carbide vegyipari cég egykori vezetőjének kiadatását, hogy felelősségre vonhassa a 15 ezer ember halálát okozó 1984-es bhopali mérgesgáz-szivárgás ügyében.
Öngyilkossági járvány
2010 // Júl // 03 // MTI
A húszéves Szaj Kumár Migáda vegyészmérnök-hallgató volt az egyik tekintélyes haidarábádi egyetemen. A fiatalember egy napon reggelijének elfogyasztása után szárítókötelet kanyarított a nyakába, és felakasztotta magát a hálószoba ventilátorára. Búcsúlevelében az állt: -Ez az én utolsó üzenetem Telangána népének.
Nemzetközi jelet kapott az indiai rúpia is
2010 // Júl // 17 // MTI
Az amerikai dollár, a brit font, a japán jen, valamint az euró után nemzetközi jelet kapott az indiai rúpia is.
Cameron Pakisztánt bírálja
2010 // Júl // 30 // MTI
Az indiai látogatáson lévő új brit kormányfő, David Cameron heves vitát váltottt ki Pakisztánnal egy kijelentésével, miszerint az exportálja a terrort.
A kasztrendszer bilincsbe veri a fiatalokat
2010 // Aug // 01 // MTI
-Nem bántam meg, amit tettem, és újra megtenném, ha arra kerülne a sor - vallotta egy férfi, akit unokahúgának és a lány egy alacsonyabb kaszthoz tartozó választottjának meggyilkolásával gyanúsítanak. A nagybácsi azt mondta, csak a kötelességét teljesítette: megvédte a családot a szégyentől.
Járványveszély Kasmírban
2010 // Aug // 13 // MTI
Járványveszély kitörésétől tartanak a szakemberek a Kasmír indiaiak által ellenőrzött részén fekvő Ladak régióban, ahol a múlt héten egy hirtelen jött özönvízszerű esőzés hatalmas áradásokat okozott - írta a The Times of India című napilap csütörtöki számában.
Összetűzések Kasmírban
2010 // Sze // 19 // MTI
Újabb tüntetések voltak szombaton Kasmír indiai fennhatóság alatt álló részén, s a rendfenntartó erőkkel való összetűzésekben legalább egy muszlim tüntető meghalt.
Diplomáciai bonyodalom egy rasszista vicc miatt
2010 // Okt // 09 // MTI
India bekérette a külügyminisztériumba csütörtökön Új-Zéland diplomáciai képviseletének vezetőjét tiltakozásul, amiért az új-zélandi televízió reggeli hírműsorában egy újságíró gúnyolódott egy indiai miniszter nevén.
Kétszázezernél többen halnak meg évente maláriában
2010 // Okt // 22 // MTI
Kétszázezernél több embert öl meg Indiában a malária évente, ez 13-szorosa az Egészségügyi Világszervezet eddigi becslésének - közölték kanadai kutatók a The Lancet című brit orvosi folyóiratban csütörtökön közzétett tanulmányukban.
India vádolja Pakisztánt
2010 // Okt // 26 // MTI
India hétfőn a Kasmírra vonatkozó fegyverszüneti megállapodás megszegésével vádolta Pakisztánt, miután előző nap a határ pakisztáni oldaláról lelőttek egy indiai katonát.
Túl hangos volt Katy Perry
2010 // Nov // 03 // MTI
Nyomozást indított az indiai rendőrség egy luxushotel menedzsere ellen Katy Perry amerikai énekesnő és Russell Brand brit komikus túl hangos esküvője miatt.
Az indiai miniszterelnökkel tárgyalt Obama
2010 // Nov // 09 // MTI
Barack Obama amerikai elnök és Manmohan Szingh indiai kormányfő hétfőn egy újdelhi sajtótájékoztatón elmondták, hogy szeretnék fejleszteni országaik kereskedelmi együttműködését, valamint a terrorizmus elleni harccal előmozdítani a békét és a stabilitást a világon.
Sarkozy indiai látogatása
2010 // Dec // 05 // MTI
A francia államfő az elefántcsontparti elnökválasztás "vitathatatlan" eredményének, azaz Alassane Ouattara megválasztásának tiszteletben tartására szólított fel szombaton, indiai látogatásának első napján.
A tea íze is megsínyli a klímaváltozást
2011 // Jan // 02 // MTI
Az északkelet-indiai teatermelők szerint a globális éghajlatváltozás hatásai nyomán megfogyatkozott az idei teatermelés, nem csupán a mennyiség csökkent, de a térség védjegyének számító jellegzetes íz is megváltozott.
Házasságízelítő agglegényeknek
2011 // Feb // 07 // MTI
Egy indiai honlap virtuális feleséggel nyújt kóstolót a házasság hétköznapjaiból nősülni készülő agglegényeknek.
A világ egyik legnagyobb családosa
2011 // Már // 01 // MTI
A világ egyik legnagyobb családosa az az indiai férfi, akinek 39 felesége van, tőlük 94 gyereke, akiktől pedig 33 unokája - eddig.
Folytatódik a nemek arányának felbomlása
2011 // Máj // 08 // MTI
Az erőteljes gazdasági növekedés ellenére folytatódik a nemek arányának felbomlása Indiában.
Rendőrségen a korrupcióellenes jógaguru
2011 // Jún // 06 // MTI
Rövid időre őrizetbe vette az indiai rendőrség vasárnap hajnalban az ország legismertebb jógaguruját, híveit pedig könnygázzal oszlatta szét, miután a guru "a végsőkig tartó" éhségsztrájkba kezdett, hogy kikényszerítse a kormánytól radikális korrupcióellenes követeléseinek teljesítését.
Gyémántot automatából
2011 // Okt // 31 // MTI
Gyémántot, aranyat, ezüstöt vásárolhatnak automatából Indiában, ahol a világon a legmagasabb az arany iránti igény.
Halálos gyógyszerkísérletek
2011 // Nov // 17 // MTI
India az utóbbi öt évben az amerikai, brit és más európai gyógyszercégek "kísérleti terepévé" vált, ahol a laza szabályozásnak köszönhetően gondtalanul elvégezhetik az új készítmények szabadalmaztatásához szükséges klinikai vizsgálatokat - hívta fel a figyelmet a minap a The Independent című brit napilap honlapja.
Megbénította Kolkata közlekedését a lámparendszer
2012 // Jún // 29 // MTI
Megbénította az indiai Kolkata (Kalkutta) forgalmát a közlekedési lámpák rendszerének "okosítása", ami csaknem 1 milliárd forintnyi összegbe került.
Plusz 10 év börtön
2012 // Aug // 07 // MTI
Börtönbüntetése 10 évnyi hosszabbítására számíthat Indiában egy rab, mert bírósági engedélyt hamisított, hogy hazajárhasson ebédelni.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
