CoolPolitika.hu

Imakivonat SMS-ben - keresztény mobilhálózat indul

2008  //  Júl  //  04  //  coolpolitika

Imakivonat SMS-ben - keresztény mobilhálózat indulA lengyel katolikus egyház kezdeményezésére szeptembertől mobiltelefonos szolgáltatás indul, hogy jobban eljussanak a vallási jellegű üzenetek a hívőkhöz - jelentette be Varsóban Maciej Chibowski atya, a projekt szervezője.

A francia tulajdonú Orange cégtől, a négy lengyelországi mobilszolgáltató egyikétől lehet majd megrendelni az előre fizethető kártyákat, amelyek révén az előfizetők tájékoztatást kapnak majd a keresztény világban működő katolikus lapok, hírügynökségek, rádiók és televíziók anyagáról. A szolgáltatás révén SMS-ben jutatják el az imakivonatokat, evangéliumi idézeteket, a katolikus rádiók és tévék műsorát a maroktelefonokra.

A projekt kezdeményezője ugyan a lengyel katolikus püspöki kar médiabizottsága, de nem annak égisze alatt működik majd és nem az egyház pénzeli - mondta Jozef Kloch, a lengyel püspöki kar szóvivője.

Az MNI Mobile nevű társaság, a szolgáltatás szervezője az első évben 100 ezerre, hosszabb távon kétmillióra becsüli a lehetséges előfizetők számát a 38 milliós országban, ahol a statisztikák szerint a lakosság 90 százaléka katolikus.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés