CoolPolitika.hu

Hutu háborús gyilkost ítélt 20 évre egy holland bíróság

2009  //  Már  //  24  //  MTI

Hutu háborús gyilkost ítélt 20 évre egy holland bíróságHáborús időkben elkövetett bűnökért húsz év börtönre ítélt egy ruandai férfit egy holland bíróság hétfőn.

Joseph Mpambara a ruandai háború és népirtás idején, 1994 áprilisában vett részt gyilkosságokban és nők megerőszakolásában, de Hágában tartóztatták le, miután menekültstátusért folyamodott. Az afrikai országban félmillió embert öltek meg négy hónap leforgása alatt a hutu nemzetiségű milíciák vezetésével. Az áldozatok a kisebbségi tuszik és mérsékelt hutuk voltak.
   


Mpambara a vád szerint egy adventista templomban bujkáló tuszik elleni akcióban vett részt, emellett egy mentőautóból személyesen rángatott ki és ölt meg hat embert. Két nőt meg is erőszakolt, mielőtt meggyilkolta őket. A bíróság mindazonáltal a templomi mészárlásban nem látta bizonyítottnak a férfi részvételét. A hat gyilkosság mellett ugyanakkor a rovására írták egy német orvos, annak ruandai felsége, valamint csecsemőkorú gyermekük megkínzását is.
   


Mpambarára az ügyész 40 év börtönt kért. A bíróság egyebek között azért enyhítette a kért büntetést, mert polgári személyről van szó, nem pedig katonáról. A holland jog értelmében Mpambara olyan országokban elkövetett bűnökért is felelősségre vonható volt az országban, ahol letartóztatása előtt huzamosabb ideig tartózkodott.
(MTI)
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés