Hollandia megvédi a meleg katonáit
2010 // Már // 20 // MTI
Hollandia pénteken visszautasította egy nyugalmazott amerikai tábornok állítását, miszerint részben azért nem lehetett megakadályozni a srebrenicai mészárlást, mert homoszexuális katonák is szolgáltak a boszniai holland békefenntartók soraiban.
John Sheehan, aki 1997-es nyugállományba helyezése előtt az amerikai haditengerészet főparancsnoka volt, ezt csütörtökön az amerikai szenátus fegyveres szolgálatokért felelős bizottságában mondta, támadva azt a javaslatot, hogy az Egyesült Államok hadseregében is szolgálhassanak homoszexualitásukat nyíltan vállalók. A holland védelmi minisztérium szóvivője Hágában teljes képtelenségnek nevezte, egy ilyen szemrehányás hangozzék el egy egykori NATO-parancsnok szájából. Hollandia washingtoni nagykövete pedig kormánya nevében visszautasította az elhangzott állításokat.
Sheehan a szenátusi meghallgatáson azt fejtegette, hogy a Boszniában szolgáló holland békefenntartó alakulat harci morálja a meleg katonák jelenléte miatt túl gyenge volt Srebrenica védelméhez. A srebrenicai muzulmán enklávé 1995-ben, a délszláv háború idején holland kéksisakosok védelme alatt állt. Létszámban nem vehették fel a harcot a fölényben lévő boszniai szerb erőkkel szemben, s ehhez az ENSZ Biztonsági Tanácsától sem rendelkeztek megfelelő felhatalmazással. A szerbek támadással való fenyegetésének hatására kivonták őket a térségből. A boszniai szerb harcoló alakulatok ezután megszállták Srebrenicát, s több mint 8000 muszlim férfit és fiút mészároltak le, amit a világszervezet később népirtásnak minősített.
A szenátusi meghallgatáson Sheenan kamerák előtt azt állította, hogy Henk van den Breemen akkori holland vezérkari főnök arról beszélt neki: a melegek jelenléte hadseregében "a probléma része" volt Srebrenicában. Ez az állítás "egyszerűen ostobaság" - reagáltak a holland védelmi tárcánál. "A srebrenicai vérengzést és az ENSZ-katonák szerepét Hollandiától kezdve nemzetközi szervezeteken át az Egyesült Nemzetekig alaposan kivizsgálták, és egyszer sem állapítottak meg olyasmit, hogy abban a katonák szexuális irányultsága bármilyen szerepet is játszott volna" - jelentette ki Roger van de Wetering minisztériumi szóvivő.
Az egykori NATO-parancsnok szavai már a szenátusi bizottságban is megütközést váltottak ki. A testület elnöke, Carl Levin szenátor azt válaszolta Sheenannek, hogy "teljesen téves", amit mond. Levin elismerte, hogy a holland parancsnokok egy része a békefenntartásra összpontosított, ami ronthatta hadra foghatóságukat. De ebből "arra a következtetésre jutni, hogy a homoszexuálisok nem jó katonák..., azt hiszem, ez teljesen téves" - mondta.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
