Már hétévesen elnök akart lenni Sarkozy
2008 // Máj // 10 // coolpolitika
A francia elnök édesanyja egy interjúban elmesélte, hogy fia, Nicolas Sakozy már hétévesen eldöntötte: egyszer ő lesz Franciaország államfője. Andre Sarkozy azt is elmondta, hogy elégedett fia új hitvesével, Carla Brunival.
A francia elnök édesanyja, aki egyébként ritkán nyilatkozik a sajtónak, az Omega TV internetes portáljának elmesélt egy történetet: fia hétéves korában a család barátjainál vendégeskedett. A ház ura megsimogatta a kis Nicolas buksiját, aki viszont ezt kikérte magának, és közölte a férfival, hogy egyszer majd ő lesz Franciaország elnöke. Ez 45 évvel később be is következett, hiszen a francia államfő most 52 esztendős.
Andre Sarkozy azt is elmondta, hogy fiával nagyon szoros volt a kapcsolata: Nicolas például, ahányszor csak elment szórakozni a barátaival, megkérte az édesanyját, hogy tartson velük. - Én természetesen, nem mentem velük, de ez nagyon kedves gesztus volt részéről - tette hozzá.
Az asszony kijelentette, hogy kedveli fia új feleségét, az egykori fotómodell Carla Brunit. - Szép, érdekes, különleges nő, és igen jól nevelt. Ez bőven elegendő ahhoz, hogy jó feleség legyen - jelentette ki a francia elnök édesanyja, hozzátéve, hogy elégedettebb Carla Brunival, mint fia első feleségével, Ceciliával, akivel - mint mondta - szintén jó kapcsolatban volt, de kissé furcsának találta őt.
Cecilia egyébként nemrég revánsot vett Sakozyn, és férjhez ment egy marokkói származású férfihoz, és bejelentette, hogy Dubaiban készülnek letelepedni.
Carla Bruni anyósával csaknem egy időben a Paris Match című lapnak adott interjút, amelyben őszintén beismerte, hogy nagyon félt a brit királynővel való találkozástól. Sarkozy feleségével márciusban tett látogatást Nagy-Britanniában. Bruni közölte, hogy soha életében nem gondolta, hogy egyszer személyesen találkozhat II. Erzsébettel, azt pedig álmában sem hitte volna, hogy a királynő személyesen mutatja meg neki fürdőszobáját. Bruni, aki saját elmondása szerint igen körültekintően válogatta össze úti ruhatárát a brit látogatásra, teljesen elkápráztatta a briteket. A helyi sajtó feltámadt Diana hercegnőként aposztrofálta, sőt, Jacqueline Kennedyhez hasonlította őt.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
