CoolPolitika.hu

Hazatért Egyiptomba Mohamed el-Baradei

2010  //  Feb  //  21  //  MTI

Hazatért Egyiptomba Mohamed el-BaradeiTöbb százan várták Kairó repülőterén pénteken a Bécsből hazatérő Mohamed el-Baradeit, akitől hívei azt remélik, hogy indul az elnökválasztáson a közel harminc éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak ellenében.

Az emberek nemzeti zászlókat lobogtattak, elénekelték a himnuszt, Baradei portréját emelték a magasba, és olyan feliratokat is, amelyek szerint ő "el fogja számoltatni a tolvajokat". A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója egy interjúban megerősítette, hogy kész színre lépni az egyiptomi politikában, de egyelőre nem jelentette be, hogy indul a jövő év végén esedékes elnökválasztáson. A Nobel-békedíjas politikus az elmúlt hónapokban többször is tett olyan nyilatkozatot, hogy demokratizálni kell az egyiptomi rendszert.

 

Az interjúban közölte: "megtesz minden tőle telhetőt, hogy Egyiptom előbbre jusson a demokrácia és a gazdasági és társadalmi haladás" útján. "A változás eszköze akarok lenni" - jelentette ki. Baradei azt is mondta azonban, hogy csak akkor indul, ha létrejönnek a feltételek a szabad választásokhoz, amelyeket bíróságok és nemzetközi megfigyelők ellenőriznek. Elsőként az alkotmány módosítására van szükség, hogy jelölt lehessen - mondta.

 

Az alkotmány a független jelöltek indulását ahhoz köti, hogy elnyerje többek között legalább 65 parlamenti és 25 szenátusi képviselő támogatását, de ez gyakorlatilag kizárja Baradeit, mert a törvényhozást a Mubarak vezette kormánypárt tartja ellenőrzés alatt.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés