CoolPolitika.hu

Barátainak árulkodik Grúzia

2008  //  Máj  //  05  //  coolpolitika

Barátainak árulkodik GrúziaHáborús helyzet éleződik Grúzia és Abházia között - állítják a szakértők. Az abházok fokozott harckészültségbe helyezték Abháziában a tűzszüneti vonalon állomásozó katonai erőket. Az abház elnök parancsot adott arra, hogy a hadsereg mérjen csapást az állam légterét megsértő minden célpontra.

A mai napon újabb pilóta nélküli kémrepülőgép pásztázta Abházia légterét, közel tíz percen át, de úgy döntöttünk: nem lövünk a repülőre – közölte Merab Kismarja védelmi miniszter. Hozzátette: tegnap viszont nem kegyelmeztek két Grúzia irányából érkező kémrepülőnek, rövid időn belül lelőtték őket. Az utóbbi hetekben a senki által el nem ismert, de Oroszország támogatását élvező szakadár köztársaság így már négy grúz kémrepülőgépet lőtt le saját állítása szerint, az elsőt március 18-án. A grúzok kitalációnak tartják az abház megnyilatkozásokat, de hangsúlyozták, hogy kémrepülők mindig is repültek és repülni is fognak a terület felett, ugyanis Tbiliszinek fontos, hogy teljes képe legyen az orosz katonai beavatkozásról. A grúz honvédelmi minisztérium azzal vádolta meg Oroszországot, hogy katonai beavatkozást készít elő Grúziában. Tbiliszi eddig Oroszországot vádolta felderítő gépeinek lelövésével, Moszkva azonban cáfolja ezt.

 

Szergej Bagaps abház elnök parancsot adott, hogy a hadsereg mérjen csapást az Abházia légterét megsértő minden célpontra. Merab Kismarja, a szakadár köztársaság védelmi minisztere kijelentette: az abház csapatok készek arra, hogy visszaverjenek egy esetleges grúz katonai támadást.

 

A Rosszijszkaja Gazeta című lap szerint az abház főváros, Szuhumi elleni esetleges támadás Mihail Szaakasvili grúz elnöknek szabad kezet adhat a rendkívüli állapot kihirdetéséhez. Küszöbön állnak a választások, és nem titok, hogy a kormányzó párt megosztott. Lehetséges, hogy a grúz hatalom úgy véli, egy kisebb háború segítene a választók összekovácsolásában. A Komszomolszkaja Pravda című lapnak a vezérkar egyik, a térséggel foglalkozó illetékese azt mondta, hogy Grúzia sorozatban dolgoz ki terveket Abházia elfoglalására, s most a legfrissebb vált ismertté. Az orosz sajtó egyébként irónikusan ír arról, hogy a grúzok készek panaszt tenni és segítséget kérni a konfliktus miatt az Egyesült Államok képviselőinél és a NATO illetékeseinél. - Barátaikhoz mennek panaszkodni a grúzok - ilyen és ehhez hasonló címekkel kommentálják az esetleges segítség kérést. A feszültség miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Unió is.

 


 

A napokban újabb orosz csapatok érkeztek Abházia szakadár grúz tartományba. Oroszország, azzal vádolva Grúziát, hogy katonai akciót készít elő Abházia ellen, kedden jelentette be, hogy növeli kontingensét a tartományban, akárcsak a Grúziától szintén elszakadni kívánó Dél-Oszétiában. Mindez nem volt váratlan, miután Oroszország már április 16-án közölte, hogy erősíteni kívánja kapcsolatait a két szeparatista tartománnyal. Ez utóbbi bejelentést Nyugaton úgy értékelték, mint választ a NATO Grúziának tett ígéretére, mely szerint a jövőben csatlakozni kíván az atlanti szövetségbe.

 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés