CoolPolitika.hu

Görögországnak maradnia kell

2012  //  Aug  //  24  //  MTI

Görögországnak maradnia kellGörögországnak az euróövezetben kell maradnia, ehhez azonban be kell tartania a nemzetközi hitelmegállapodásokhoz kapcsolódó kötelezettségeit - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben az Antonisz Szamarasz görög kormányfővel folytatott megbeszélése után.

Angela Merkel a görög miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az euró nem csupán egy valuta, hanem egy eszme és a visszafordíthatatlan európai egységfolyamat kifejeződése, a válságot pedig az okozta, hogy meggyengült az euróba vetett bizalom. Az euróövezeti válság így elsősorban bizalmi válság, vagyis a legfőbb feladat a bizalom helyreállítása, amit csak a vállalt kötelezettségek teljesítésével lehet elérni. A szavakat tetteknek kell követniük - emelte ki Merkel. Antonisz Szamarasz hozzátette: a görög büszke nép, és nem szeret más pénzén élni. Görögország ezért mindent megtesz a válság leküzdéséért és hamarosan el is éri célját. Merkel és Szamarasz egyaránt hangsúlyozta, nem szabad elhamarkodni a válságkezelésre vonatkozó döntéseket, előbb meg kell várni, hogy elkészüljön a hitelezői trojka jelentése a reformok állásáról. A görög kormányfő ezt emelte ki arra az újságírói kérdésre válaszolva is, hogy előkerült-e a megbeszélésen a reformok végrehajtására biztosított idő kétéves meghosszabbításának ügye.

 

A német kancellár hangsúlyozta: a görög lakosság nagy áldozatokat vállalt, hogy enyhüljön az államadósság-válság, Németország ezért Franciaországgal együtt kész minden segítséget megadni az új görög kormánynak, hogy erőfeszítései sikerre vezessenek. Hozzátette: az athéni vezetés arra törekszik, hogy ne csak a legszegényebbek fizessék meg a válság árát, hanem mások is vállaljanak részt a terhekből. Ezzel összefüggésben Antonisz Szamarasz leszögezte: meg kell változtatni Görögországot, véget kell vetni az adóelkerülésnek. Kifejtette: a trojka jelentésében szereplő tények minden szónál ékesebben bizonyítják majd, hogy a reformok megfelelően haladnak. Görögország két különböző természetű deficitet is csökkent a következő időszakban, mérsékli az államháztartási hiányt és orvosolja a bizalomhiány problémáját - tette hozzá.

 

Görögország kihasználatlan természeti és emberi erőforrásai igen jelentősek, újabb pénzügyi támogatásra ezért nincs szükség. Ugyanakkor az erőforrások mozgósításához, a lassan hatodik éve recesszióban vergődő gazdaság beindításához "időre van szükség, hogy levegőhöz jussunk" - hangsúlyozta. Antonisz Szamarasz júniusban lépett hivatalba, a pénteki berlini látogatás az első hivatalos külföldi útja. A német kancellárral folytatott megbeszélést értékelve elmondta: új korszak kezdődik a német-görög kapcsolatokban. A problémákat nem lehet egy csapásra megoldani, a kezdet azonban biztató - tette hozzá. Az euróövezet elhagyására vonatkozó német felvetéseket közvetett módon bírálva megjegyezte: nem segít a helyzeten, aki arról beszél, hogy Görögország kilép a közös fizetőeszközt használó országok közösségéből, hiszen nincs befektető, aki eurót vinne Görögországba, ha arra kell számítani, hogy euró helyett drachmát kap vissza.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés