CoolPolitika.hu

Görögország havonta bocsát ki kincstárjegyet

2010  //  Aug  //  25  //  MTI

Görögország havonta bocsát ki kincstárjegyet-Görögország szeptembertől minden hónapban tart majd kincstárjegy aukciót, az eddigi negyedéves kibocsátások helyett - mondta kedden az athéni államadósság-kezelő központ (PDMA) egy vezetője a Reuters hírügynökségnek.

A súlyos adósságválsággal küzdő euróövezeti tagország július közepén merészkedett ki először az állampapírpiacra, amióta májusban megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) 110 milliárd eurós készenléti hitelkeretét, amire azért volt szükség, mert a magasba szökő kockázati felárak miatt ellehetetlenült az államadósság piaci finanszírozása.

 

A júliusi aukció sikeres volt, a kincstárjegyeket túljegyezték, és a PDMA egy név nélkül nyilatkozó vezetője szerint "jobb, ha Görögország sűrűbben jelenik meg a piacon", a központ ezért három hónap helyett havonta bocsát majd ki kincstárjegyeket. -Szeptemberben indulunk, a közelmúltban felülvizsgált IMF/EU- megállapodásnak megfelelően" - mondta a szakember. A havi aukciók "javítják a készpénzmenedzsment feltételeit és nagyobb rugalmasságot biztosítanak" - tette hozzá.

 

A PDMA korábban azt közölte, hogy 2012 előtt nem bocsátanak ki hosszabb lejáratú állampapírt, addig a rövidebb futamidejű kincstárjegyekkel biztosítják a lejáró adósság finanszírozását. Júliusban 26 hetes és 13 hetes kincstárkegyeket bocsátott ki a PDMA.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés