CoolPolitika.hu

Gigantikus közlekedési dugók

2012  //  Feb  //  03  //  MTI

Gigantikus közlekedési dugókA sarkvidéki hideg már második napja gigantikus méretű forgalmi dugókat okoz az orosz fővárosban, csütörtökre a helyzet súlyosbodott.

A legnagyobb, a szakemberek által tízes fokozatúnak ítélt közlekedési dugók alakultak ki Moszkvában azok után, hogy a mínusz 17-24 Celsius-fokos fagyok mellett erős széllel kísért hóesés kezdődött a 12 milliós nagyvárosban. A fővárosi hírtelevízió beszámolója szerint a járművek lépésben haladnak a legfőbb útvonalakon, holott azok általában három vagy többsávosak. A nagy körgyűrűkön sem jobb a helyzet, és - mint a televízió helyszíni tudósítója élő adásban beszámolt róla - sokkal több a baleset, mint általában, ezért is torlódnak a járművek.

 

Elsősorban reggel, a munkába igyekvőknek kellett a szokásosnál több időt eltölteni autójukban vagy az autóbuszokban, trolikon és marsrútkákban, a meghatározott útvonalon közlekedő mikrobuszokban. Napközben sem javult a helyzet, a munkaidő leteltével hazafelé is többórás dugóban várakozásra számíthatnak a moszkvaiak. A legkritikusabb a helyzet a központban és a főváros déli részén, és estére egyetlen hatalmas egybefüggő dugóvá vált az egész úthálózat. Az orosz fővárosban nem csak a rendkívüli időjárási körülmények közepette alakulhat ki közlekedési káosz. A több millió gépjármű mellett a rossz közlekedési morál is oka annak, hogy gyakorlatilag állandósultak a dugók Moszkvában, amelynek lakóit csak a jól fejlett metróhálózat segítheti ki a szorult helyzetből.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Kína, Franciaország, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, társadalom, Olaszország, háború, Ukrajna, terrorizmus, Irán, Románia, életmód, Szerbia, ENSZ, kormány, Izrael, internet, egészségügy

Keresés