CoolPolitika.hu

Franciaországi tüntetések

2010  //  Sze  //  06  //  COOLPOLITIKA

Franciaországi tüntetésekTöbb ezren tüntettek Franciaországban és több más európai országban a francia kormány többek által idegengyűlölőnek minősített biztonságpolitikája ellen, ami legfőképpen a cigányság ellen irányul. Csak Párizsban a rendőrség szerint 12 ezren, a szervezők szerint 50 ezren vonultak fel.

Corinne Lepage, európai uniós francia képviselő elmondta, hogy szerinte ez, a kisebbséget érintő ügy igenis nagy súlyú. A romákat illetően úgy nyilatkozott, hogy ahol illegalitás van, ott élni kell a törvény adta lehetőségekkel, nem lehetnek elnézőek senkivel sem. A francia kormány új biztonságpolitikai rendelkezése értelmében kiutasíthatnának minden olyan nem francia állampolgárt, aki a közrendet megzavarja, a közbiztonságot veszélyezteti.

Azonban ez nem biztos, hogy segít elérni azokat a célokat, amelyeket a kormány kitűzött maga elé, ugyanis sokak szerint a kiutasítás még nem lenne megoldás a munkanélküliség problémájára. A franciák körülbelül fele helyesli az új törvényjavaslatot, amelyet, ha elfogadnak valószínűleg még nagyobb mértékű lesz a romák bevándorlása Olaszországba, ahol már most is komoly problémát jelentenek a Franciaországból érkező kisebbségiek.

(CoolPolitika)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés