Esküvőkáosz
2012 // Jan // 25 // MTI
Kártérítést követel esküvője zűrzavara miatt a ceremóniaszolgáltatótól egy brit pár.
Peter és Michelle Rogers Doverben kelt egybe január 7-én önkormányzati szervezés révén. Amikor a nagy napon a jól előre megbeszélt időpontban megérkeztek a házasságkötő teremhez, közölték velük, hogy az még nincs kész, várjanak. Vártak hát türelemmel, hogy azután fél órával később megtudják, hogy még az anyakönyvvezető sem érkezett meg, mert a kutyáját sétáltatja. Két óra csúszással azután elkezdődött végre a szertartás, de összekeverték a szervezők a zenét másokéval, így a pár olyat kapott, amilyet egyáltalán nem kért. Mindezek tetejébe az anyakönyvvezető eltévesztette a menyasszony nevét, és mire mindennel megvoltak, úgy besötétedett, hogy már nem lehetett fényképeket készíteni, így a hivatal fotósa egyet se csinált.
A 41 éves férj a The Daily Telegraph című brit lapnak elmondta, hogy amikor megérkezett, valósággal kizavarták a házasságkötő teremből, és senki se mondott nekik semmit a késlekedés magyarázataként. A férfi fél óra múlva unta el a dolgot, és kezdett érdeklődni az anyakönyvvezető után. Azt hitte, rosszul hall, amikor közölték vele, hogy a kutyáját sétáltatja. És ezek után még másfél órán át őgyeleghetett a pár a helyi tanács háza táján. Rogersék 4500 fontot - bő másfél millió forintot - fizettek az egész ceremóniáért, az összegben a menyasszonyi ruha, illetve a koszorúslányok és az uszály vivő fiúcskák öltözékének bérlése is benne volt. "Mindezt a pompát azonban tönkre tette, hogy semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna" - mondta a férj. Az önkormányzat kommunikációs zavarral magyarázta baklövései sorozatát, és sajnálatát fejezte ki a párnak. Hogy hajlandó-e önszántából kártérítésre, nem lehet tudni.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
