CoolPolitika.hu

Érvényes az alkotmányreformról rendezett szavazás

2011  //  Már  //  22  //  MTI

Érvényes az alkotmányreformról rendezett szavazásAz első részeredmények szerint érvényes a szombaton tartott egyiptomi népszavazás, amelyen a választók az alkotmány reformjáról döntöttek.

A 29 tartomány közül 10-nek az eredménye azt mutatja, hogy a résztvevők 65-86 százaléka igennel voksolt, amely azt jelenti, hogy nem később mint szeptemberben országos választásokat tartanak. A választók egy sor alkotmánymódosításról döntöttek, amelyek lehetővé teszik a szabad és tisztességes választásokat. A leglényegesebb változtatások szerint nyolc évben - két négyéves időszakban - maximálják az elnök hivatali idejét, és rögzítik, hogy szükségállapot csak a parlament jóváhagyásával hirdethető ki.

 

Vannak, akik korainak tartják a választások kiírását és attól félnek, hogy az igen jól szervezett Muzulmán Testvériség könnyedén a többi, mintegy tucatnyi új politikai párt fölé emelkedhet az elnöki és parlamenti választásokon. A Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei potenciális elnökjelöltet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt vezetőjét, a javasolt reformok ellenzőjét kövekkel és cipőkkel dobálták meg, amikor szavazni ment Kairó egyik szegénynegyedében. Legalább egy kő eltalálta a hátán, de fivére, Ali szerint nem sérült meg. Baradei huliganizmusnak minősítette a támadást, és kijelentette, hogy felelőtlenség "biztonság nélküli" választást rendezni.

 

A részeredmények azt is jelzik, hogy a választásra jogosultaknak nagyjából a 70 százaléka adta le voksát, szemben az elmúlt évtizedek elnyomása nyomán megszokott politikai apátiával. Alexandriában a választóhelyiségek előtt várakozó sorok a 300 métert is elérték. Nagy volt az érdeklődés a Szuezi-csatorna partján fekvő városokban, a Nílus deltájában és a Sínai-félszigeten. Amr Músza, az Arab Liga egyiptomi elnöke, aki ugyancsak pályázik az elnökségre, gratulált a nagyarányú részvételhez. A korlátozott alkotmányreform hívei azzal érvelnek, hogy ezzel lehetővé válik az ideiglenes katonai kormányzat gyors felváltása civil vezetéssel, míg az ellenzők szerint az országnak egy teljesen új alaptörvényre lenne szüksége.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés