CoolPolitika.hu

Emberi jogi visszaéléseket követett el Líbiában

2011  //  Nov  //  26  //  MTI

Emberi jogi visszaéléseket követett el LíbiábanLíbiai foglyok ezreit - köztük nőket, gyermekeket és fekete-afrikaiakat - tart illegálisan őrizetben a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) - adta hírül Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy még nyilvánosságra nem hozott jelentésére hivatkozva a Channel 4 brit televízió hírportálja.

A dokumentum megállapítja, hogy a líbiai polgárháború során mindkét fél követett el háborús bűnöket, s az új líbiai kormány a mai napig kínozza a fogvatartottakat. Miközben a Kadhafi-rezsim által bebörtönzött politikai foglyokat szabadon engedték, hozzávetőlegesen 7 ezer ember továbbra is a zömmel a forradalmi csapatok irányítása alatt álló börtönökben és táborokban raboskodik" - állapította meg a világszervezet főtitkára. Ban Ki Mun hozzátette, hogy a rabok közül sokakat vádemelés nélkül tartanak fogva, és méltatlanul bánnak velük. Líbiában, ahol az utóbbi hónapokban polgárháború dúlt, egyelőre sem a rendőrség, sem az igazságszolgáltatás nem működik. A jelentés rámutatott arra is, hogy a fekete-afrikaiakat a bőrük színe miatt éri támadás, a nőket férfiak őrzik, a gyerekeket pedig a felnőttekkel együtt tartják fogva.

 

Az uralkodó ÁNT tett ugyan néhány intézkedést a foglyok állami felügyelet alá helyezésére, "ugyanakkor a fogva tartások szabályozásáig, a visszaélések megelőzéséig és az indokolatlanul börtönben lévők elengedéséig még hosszú az út" - fogalmazott Ban Ki Mun. A "nyugtalanító jelentést" hétfőn hozzák nyilvánosságra az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Líbia igazságügyi minisztere közölte, hogy egyeztetni fog Ban Ki Munnal a jelentéssel kapcsolatban.

http://www.channel4.com/news/un-chief-disturbing-libyan-human-rights-abuses

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés