CoolPolitika.hu

Eltávolították az Obamát ábrázoló szobrot

2010  //  Feb  //  16  //  MTI

Eltávolították az Obamát ábrázoló szobrotA lakosság tiltakozása nyomán eltávolították a gyermek Barack Obamát ábrázoló szobrot egy jakartai parkból.

Az amerikai elnököt gyermekként mintázó bronzszobrot vasárnap szállították el a Taman Menteng Parkból a közeli Menteng One általános iskolába. A szobrot decemberben állították fel a parkban, bírálói azonban szinte azonnal harcba szálltak ellene. Több mint 57 ezer ember csatlakozott a Facebook közösségi portálon a Bontsák le a Taman Menteng Parkban emelt Barack Obama-szobrot elnevezésű csoporthoz.

 

-Mindenki tisztában van vele, hogy Obama a világ egyik vezetője, de nem a mi nemzeti hősünk, aki megérdemelné, hogy szoborral tisztelegjenek előtte. Ez sérti nemzetünk büszkeségét, mivel Indonéziának nagyon sok olyan jeles embere van, akik jól szolgálták hazájukat, mégsem emeltek nekik szobrot - hangoztatta Heru Nugroho, a csoport alapítója.

 

Ron Mullers, a szoborállítás kezdeményezője ugyanakkor hangsúlyozta: a szobor azért készült, hogy inspirálja a környéken élő gyerekeket. Az alkotáshoz szükséges összeget adományokból teremtették elő. A Barry-szobor - így becézték Obamát indonéziai osztálytársai - a tíz éves Barack Obamát ábrázolja sortban, pólóban, kezében egy pillangóval.

 

A Hawaiin született jelenlegi amerikai elnök gyermekként négy évet élt Jakartában, miután édesanyja egy indonéz férfihoz ment feleségül. Obama márciusban hivatalos látogatást tesz Indonéziába, ahova családja is elkíséri majd.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés