Édesapja árulta a Gettómilliomos egyik gyermeksztárját
2009 // Ápr // 19 // MTI
Hatalmas összegért ajánlotta fel örökbefogadásra a Gettómilliomos című brit-indiai filmvilágsiker egyik gyermeksztárját saját édesapja.
A kilencéves Rubina Ali papája, Rafik Kuresi azt hitte, hogy egy gazdag dubaji család képviselőjével tárgyal, ám valójában a News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap nyomozó riporterével alkudozott. A lap ismertetése szerint az indiai Mumbai nyomornegyedében élő Kuresi 200 ezer fontot (65 millió forintot) kért a kislányért.
A Danny Boyle rendezte film sztorija valóban a mumbai nyomornegyedben kezdődik; innen válogatták ki a történet gyermekszereplőit, köztük Rubinát. A filmet nyolc Oscar-díjjal jutalmazták. A fényes Los Angeles-i díjkiosztón jelen voltak a gyermeksztárok, köztük a most eladásra felkínált kislány is. Rubina apja a brit lap munkatársának arról panaszkodott, hogy a család szinte semmit nem látott a filmbevételekből, amelyek a News of the World kimutatása szerint elérték a 185 millió fontot.
Kuresi az álcázott riporternek azt mondta: kétezer fontnak megfelelő összeget kaptak, pedig arról volt szó, hogy a Gettómilliomos készítői házat adományoznak nekik. A lap szerint mindazonáltal Danny Boyle rendező és a film producere, Christian Colson alapítványt hozott létre Rubina megfelelő oktatásának finanszírozására és lakáskörülményeinek rendezésére. A befolyt összeg egy részét azonban az apa saját korábbi lábsérülésének kezeltetésére költötte, valamint mobiltelefont vásárolt magának.
A Slumdog Millionaire készítői összesen 500 ezer fontot adományoztak a mumbai nyomornegyedében élő gyerekek életkörülményeinek javítására. A dél-indiai Kerala államban - a film hangmérnökének jóvoltából - épül egy ház is Rubina számára, a gyermeksztár apja azonban közölte, hogy nem hajlandó elköltözni Mumbaiból. A News of the World figyelmét a család egyik ismerőse hívta fel arra, hogy mire készül Rubina apja. Az informátor szerint Kuresi valóban kapcsolatba lépett egy gazdag dubaji családdal, amely hajlandó lett volna magához venni a kislányt, ám az apa az ajánlat láttán nagyon kapzsi lett, és közölte, hogy a legtöbbet ajánló örökbefogadó jelöltnek adja oda a gyermeket.
Ezen a ponton lépett akcióba a brit lap, amely értesítette az indiai hatóságokat. Az esethez fűzött terjedelmes elemzésből kiderül, hogy Indiában évente 11 millió gyermeket hagynak sorsára, és a gazdag arab emírségekbe kerülő kicsik közül is sokan szexuális visszaélés áldozatává válnak.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
