CoolPolitika.hu

Csökkent az infláció az euróövezetben

2009  //  Aug  //  03  //  MTI

Csökkent az infláció az euróövezetbenA várakozásokat meghaladó mértékben, 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliusban az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

Ez volt a második olyan hónap a közös európai pénz 1999-es bevezetése óta, amikor "negatív inflációt", azaz deflációt mértek az euróövezetben. Az elemzők a fogyasztói árak 0,4 százalékos csökkenését várták júliusra a tizenhat országból álló euróövezetben, mert az energia- és élelmiszerárak egy évvel ezelőtt magasabbak voltak, s a gazdasági válság gátat szabott a cégek áremelési törekvéseinek.

 

Júniusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában, szintén éves összevetésben. A negatív infláció erősítheti az Európai Központi Bank (EKB) abbéli szándékát, hogy a monetáris politika nem megszokott lazításával veszi fel a küzdelmet a gazdasági visszaeséssel. Az EKB középtávon évi két százalék alatt akarja tartani az inflációt és el akarja kerülni a deflációt; ez utóbbi fogalmát az euróövezet jegybankja az árak tartós és széles körű csökkenésében, illetve a további áresésekkel kapcsolatos fogyasztói várakozásokban határozta meg.

 

Az EKB korábban már valószínűsítette, hogy idén az év közepén néhány hónapig csökkennek a fogyasztói árak az euróövezetben - az összevetés alapjául ugyanis a tavaly ilyenkor rekordmagasságban járó olaj- és élelmiszerárak szolgálnak -, de később ismét emelkedésnek indul a pénzromlás.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés