CoolPolitika.hu

Csökkent a német kancellár népszerűsége

2011  //  Már  //  31  //  MTI

Csökkent a német kancellár népszerűségeMeredeken csökkent Angela Merkel német kancellár népszerűsége egy szerdán megjelent közvélemény-kutatás eredményei szerint.

A Forsa intézetnek a Stern magazinban megjelent felmérése szerint a lakosság körében mindössze 55 százalékos a német kormányfő támogatottsága. Ez négy százalékkal alacsonyabb, mint a legutóbb mért érték. Megfigyelők szerint Merkel népszerűsége azért is zuhanhatott ekkorát, mert a kormányfő, aki régóta érvelt a németországi atomerőművek üzemidejének meghosszabbítása mellett, a Japánt sújtó szökőár miatti reaktorbaleset után váratlanul irányt váltott. Elrendelte a hét legöregebb németországi atomerőmű átmeneti bezárását, és arról beszélt, hogy fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrásokra való átállást.

 

Frank-Walter Steinmeiernek, az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alsóházi frakcióvezetőjének 56 százalékos a tetszési indexe, vagyis megelőzte a kancellárt. A március 24-25-i felmérés szerint a német parlamenti pártok közül a nagyobbik kormánypárt, a kereszténydemokraták (CDU) 33 százalékon állnak, nyolc százalékkal megelőzve a legerősebb ellenzéki pártot, az SPD-t. Jelentősen nőtt a Zöldek támogatottsága, amely eléri a 21 százalékot. A CDU csaknem hat évtized után elvesztette a hatalmat Baden-Württemberg délnémet tartományban a hét végi választásokon, és nem sikerült kormányra jutnia a szomszédos Rajna-Pfalzban, amelyet ezután is SPD-vezette kormány irányíthat, koalícióban a Zöldekkel.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés