Csehország alkut kötne az USA-val vízumügyben
2008 // Feb // 25 // MTI
Különalkut kíván kötni vízumügyben Csehország és az Egyesült Államok, hogy a csehek már az idén könnyebben utazhassanak Amerikába. A vízummentesség ára, hogy Prága előzetesen kiadná az amerikaiaknak az Egyesült Államokba utazó csehek személyi adatait.
Az ezzel kapcsolatos emlékeztető szövegét hétfői ülésén vitatja meg a cseh kormány, s a Egyesült Államokba látogató Mirek Topolánek kormányfő azt kedden Washingtonban már alá is írja - rja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. Az emlékeztető szerint a csehek egyetértenek azzal, hogy az USA-ba tartó repülőgépeken fegyveres amerikai titkos ügynökök üljenek. Ez olyan feltétel, amellyel eddig csak hét európai ország volt hajlandó egyetérteni - jegyzi meg a lap a birtokában lévő dokumentumra hivatkozva.
Csehország az Európai Unió első tagországaként ugyancsak elfogadná, hogy állampolgárai amerikai utazásukat elektronikus postával előzetesen a hatóságok tudomására hozzák, s kérjék Washington jóváhagyását. A Hospodárské Noviny úgy tudja: ennek a feltételnek az elfogadása komoly bírálatokat és fenntartásokat váltott ki az Európai Unióban, s az Európai Bizottság a csehek meghátrálását nem helyesli.
A megállapodás legérzékenyebb része, hogy a csehek kiadják az amerikaiaknak állampolgáraik fontos személyi adatait. Értesülések szerint mintegy kéttucatnyi személyi adatról van szó, s a fő probléma az, hogy a dokumentumban nincs pontosan rögzítve, milyen adatokra jogosultak az amerikai hatóságok. "Pillanatnyilag nem tudnám megmondani, hogy mely adatokat fogjuk kiadni, s melyeket nem" - állította a cseh televízióban Jaroslav Salivar belügyminiszter-helyettes. Alexandr Vondra, az európai ügyekért felelős kormányfő-helyettes próbálja csitítani a kedélyeket, s kijelentette: az amerikaiak semmiféle olyan adathoz nem férnek majd hozzá, amelyet az utasok önszántukból ne adnának ki.
Richard Barth, az amerikai belbiztonsági minisztérium magas rangú képviselője februári prágai tárgyalásai után azt nyilatkozta, hogy a felek között vízumügyben már minden fontos probléma megoldott, s ha az amerikaiaknak sikerül időben üzembe helyezni az elektronikus ETA-rendszert, a csehek már az idén vízummentesen utazhatnának az Egyesült Államokba. Az ETA internetes eszköz, amely lehetővé teszi az amerikaiaknak, hogy segítségével regisztrálják az Egyesült Államokba érkezőket. Barth szerint az eszközt augusztusban vagy szeptemberben kellene üzembe helyezni.
Cseh-amerikai viszonylatban a vízummentesség nem azt jelenti, hogy a csehek az amerikai hivatalok engedélye nélkül utazhatnak majd Amerikába, hanem azt, hogy a beutazási feltételek enyhébbek lesznek. Az ETA-rendszeren keresztül online lehetőség is lesz beutazási engedélyt kérni. Az Egyesült Államok szeretné azt is elérni, hogy a beutazó külföldiek biometrikus útlevelekkel rendelkezzenek. Egy amerikai vízum a cseheknek jelenleg 131 dollárjukba kerül. Az Egyesült Államok állampolgárai 1990 óta utazhatnak szabadon Csehszlovákiába, illetve Csehországba.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
