CoolPolitika.hu

Bush-dobáló akció egy kínai cipőboltban

2008  //  Dec  //  31  //  coolpolitika

Bush-dobáló akció egy kínai cipőboltbanEgy kínai cipőbolt tulajdonosa árengedményt ad azoknak a vevőknek, akik lábbelijükkel eltalálják George W. Bush amerikai elnök portréját. Minél pontosabban céloznak, annál nagyobb kedvezményt kapnak, 20 százaléktól akár a cipő fele áráig.

Megihletett bennünket az Irakban történt incidens, és reméljük, hogy vásárlóinkat is elégedetten távoznak boltunkból - jelentette ki a délkelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartománybeli Vencsou (Wenzhou) városában található üzlet tulajdonosa. Elmondta, hogy az első napokban a vevők úgy beleélték magukat a cipődobálásba, hogy még a rendőröket is ki kellett hívni, nehogy rendbontásba torkolljon a különös akció, de már az első félórában sikerült 64 pár lábbelit eladniuk, amivel több mint másfél ezer dollár bevételre tett szert a bolt. A következő napon is több száz új cipő talált gazdára. 

Hírügynökségek korábban beszámoltak arról, hogy a Baydan Shoes isztambuli vállalat - miután bejelentette, hogy náluk gyártották azt a cipőt, amellyel Busht bagdadi sajtótájékoztatóján megdobta az újságíró - hirtelen annyi megrendelést kapott, hogy száz új alkalmazottat kellett felvennie. Iránban pedig sportversenyt is rendeztek Bush arcképének cipővel való dobálásából - emlékeztetett a Korreszpondent hírügynökség. 

Muntaszir az-Zaidi, az al-Bagdadíja Amerika-ellenes iraki televízió munkatársa sokak szemében hőssé vált, miután december 14-én mindkét cipőjét Bush felé hajította az iraki kormányfővel tartott sajtótájékoztatón, Bagdadban. Az arab kultúrában a legnagyobb sértésnek számít, ha valakit cipőtalppal érintenek vagy dobnak meg, ugyanis a cipő talpa a legkoszosabb része a lábbelinek. Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntésekor például, megvetésük jeléül sokan hajigálták lábbelijeiket Szaddám szobraira.

A 29 éves férfit hivatalos látogatáson lévő külföldi vezető elleni agresszióval vádolják, ezért öt és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaphat. A tárgyalás várhatóan december 31-én kezdődik.

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés