CoolPolitika.hu

Bruni nem segít a kambodzsai éhezőkön

2008  //  Ápr  //  24  //  coolpolitika

Bruni nem segít a kambodzsai éhezőkönNemet mondott egy svéd jótékonysági szervezet arra a 91 ezer dollárra, amit egy kínai gyűjtő adott az egykori modell művészi aktfotójáért. A csoport illetékese szerint Kambodzsa lakossága sértésnek venné a gesztust.

Az alkotás eladója át szerette volna adni a tekintélyes összeget, ám a kambodzsai gyermekek mentorai azt mondták: nem óhajtanak részt venni Carla Bruni népszerűsítésében, hiszen a média már megtette azt - adta hírül az expert.ru.

Mint a CoolPolitika megírta: egy kínai műgyűjtő még április elején vette meg a becsült ár több mint húszszorosáért - 91 ezer dollárért - a Carla Bruni exmodellt, Nicolas Sarkozy francia elnök feleségét ruhátlanul ábrázoló fotót. Michal Comte fotóművész 1993-ban készült fekete-fehér alkotását a Christie's aukciós háznál négyezer dollárra becsülték. 

A Christie's a jelenlegi Premiére Dame fotójának árverésre bocsátását azzal indokolta, hogy Nicolas Sarkozy felesége a világ egyik legszebb asszonya. A felvételt az egyik legjelentősebb XX. századi fotógyűjtő, Gert Elfering kollekciójából adták el, amelyben mások mellett Kate Moss és Naomi Campbell brit modellek aktfotói is megtalálhatók.

 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés