CoolPolitika.hu

Botrány a finnugor népek világkongresszusán

2008  //  Jún  //  30  //  coolpolitika

Botrány a finnugor népek világkongresszusánAz orosz delegált beszéde miatt kivonult az észt államfő és egész küldöttsége a finnugor népek világkongresszusáról. Konsztantyin Koszacsev, az orosz duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője ugyanis lelkiismeretlennek nevezte Észtország kisebbségpolitikáját.

Az orosz honatya beszédében a finnugorok kisebbségpolitikáját elemezve kijelentette, hogy nem szabad a problémákat olyan módon megoldani, hogy azok az etnikai konfliktusok kiéleződéséhez vezessenek. E szavakkal Koszacsev az Európai Parlament határozatait bírálta, amelyekben Észtország javára döntöttek a vitás nemzetiségi kérdésekben. Egyebek között nehezményezte, hogy az Európai Parlament hallgatott, amikor nemrég Észtországban a szovjet katona szobrának átszállítása ellen tiltakozó orosz nemzetiségűeket vertek össze, és közülük egy halálos sérüléseket szenvedett.

- Ez tiszta politika. Oroszországban, szemben az egykori területén kialakult új államokkal, nem okoz gondot a különböző nemzetiségekkel való kapcsolat. Ami az összeférhetőséget és jósszomszédságot illeti, nincsenek problémáink a különböző nemzetiségek képviselővel - mondta az orosz politikus, ami után az észt delegáció kivonult az ülésteremből, élén Toomas Hendrik államfővel.

A finnugor küldöttségek tapssal jelezték támogatásukat a kivonuló észteknek. A világkongresszuson a volt szovjet térség finnugor népei, továbbá, Finnország, Észtország és Magyarország képviselői vettek részt.

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés