CoolPolitika.hu

Börtönt kaphat egy újságíró

2011  //  Jan  //  07  //  MTI

Börtönt kaphat egy újságíróA ruandai igazságszolgáltatás 33 év börtönt kért a Umurabyo című független újság főszerkesztőjére, akit azzal vádolnak, hogy "revizionista" és a "közrendet" megzavaró cikkeket közölt a lapban.

Ruandában 33 év börtönt kaphat egy kormányellenes újságíró. Agnes Uwimana Nkusi egy szintén megvádolt kollégájával, Saidath Mukakibibivel együtt kedden jelent meg legfelsőbb bíróság előtt, amely február 4-én hozza majd meg ítéletét. Mukakibibi 12 év börtönt kaphat. A két újságírót tavaly júliusban tartóztatták le, s azóta fogva tartják őket. Az ügyész, Augustin Nkusi szerint Uwimana és Mukakibibi írásaiban a kormány ellen lázította az embereket, tagadta az 1994-es népirtást, és etnikai feszültségeket keltve egymás ellen uszította a kisebbségeket. Uwimanát ezenkívül rágalmazással is vádolják: a lap egyik számában például Adolf Hitlerhez hasonlította a ruandai elnököt, Paul Kagamét. Az államfőt egyébként a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi, újságírókat védő civil szervezet évek óta "a sajtószabadság ragadozói" közé sorolja.

 

Az eljárás során az ügyész a ruandai médiatörvény 12-es paragrafusára hivatkozott, amely szerint az újságírókat különleges jogok és szabadságok illetik meg a szólásszabadság tekintetében, ugyanakkor vannak törvények, amelyek alól nem bújhatnak ki. Nkusi azt is elmondta a bíróságnak, hogy a két vádlott írásai olyan hazugságokat tartalmaztak, amelyek megingathatták volna az ország hadseregét és rendőrségét, s így fenyegetést jelentettek az állam biztonságára - írta internetes kiadásában a kormánypárti New Times napilap. A ruandai Legfelsőbb Médiatanács még letartóztatása előtt többször is figyelmeztette Uwimanát, akit 2007-ben már börtönbüntetésre ítéltek hasonló vádakkal. A figyelmeztetésekre az újságírónő azt válaszolta, hogy szakmai tapasztalatainak hiánya miatt követi el ugyanazokat a hibákat.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés