CoolPolitika.hu

Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen

2012  //  Okt  //  12  //  MTI

Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellenDonald Tusk lengyel miniszterelnök pénteken a parlamentben bizalmi szavazást kezdeményezett a saját kormányával szemben.

A kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) koalíciójának bizalmi szavazására a 2013. évi kormánytervekről szóló miniszterelnöki beszámoló és vita után kerül sor. Donald Tusk beismerte, hogy sokan ellenezték a bizalmi indítvány kezdeményezését, amelyet azért nyújtott be, mert véleménye szerint terveinek megvalósításához a kormánynak parlamenti többségre van szüksége. A miniszterelnök beszédének középpontjában a gazdasági helyzet, a munkahelyek és a társadalmi kérdések álltak. "A jövő év nem csak Lengyelország számára jelent nehéz évet" - hangsúlyozta. A kormányfő prioritásként nevezte meg a gazdasági növekedés megtartását, ami lehetővé tenné a létező munkahelyek fenntartását. A fejlesztések fontos részének nevezte a tudományos infrastruktúra kiépítését is. Kiemelte: a 2014-2020-as uniós költségvetésben Lengyelország legalább 300 milliárd zlotyra számít.

 

A gazdasági válság kontextusában a család és a gyermekek biztonságát is kulcsfontosságúnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak demográfiai "forradalomra van szüksége", ennek érdekében a kormány javasolni fogja a szülési szabadság meghosszabbítását 6 hónapról egy évre. Szakértők szerint Tusk ezzel a lépéssel meg akarja előzni legfőbb vetélytársa, a nemzeti jobboldali ellenzék vezére, Jaroslaw Kaczynski akcióját, aki néhány nappal ezelőtt közölte: még az idén bizalmatlansági indítvány benyújtásával tervezi megbuktatni Donald Tusk kormányát. A tavaly októberben újabb négy évre megválasztott Tusk pártjának népszerűsége az elmúlt időszakban megkopott, egyes közvélemény-kutatási adatok szerint Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) már megelőzte a Polgári Platformot.    Tusk kezdeményezésének, a bizalmi szavazásnak azonban kockázatai is vannak, tekintettel arra, hogy a kormánykoalíciónak csak csekély többsége van a szejmben. Amennyiben a többség nem szavaz bizalmat, a kormányfőnek be kell nyújtania lemondását.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés