Betancour: Úgy bántak velem, mint a kutyával
2008 // Júl // 04 // coolpolitika
Fogvatartóim úgy bántak velem, mint a kutyával - mondta el a hat évig rabságban tartott Ingrid Betancourt egykori kolumbiai elnökjelölt, aki 2002-ben került a gerillák kezére. A politikus kijelentette: kész felvenni a harcot a gerillákkal és ki fogja szabadítani a többi rabot is.
A családjával és barátaival szándékozik együtt tölteni az elkövetkezendő napokat Ingrid Betancourt. A hatéves fogságból kiszabadított asszonyt saját bevallása szerint annyira sokkolta a szabadság, hogy egyelőre nem tud tervezni, mert el sem hiszi, hogy végre szerettei körében lehet. Első útja most Kolumbiából Franciaországba vezet, ahol találkozik Nicolas Sarkozyvel is - adta hírül az AFP. Betancourt gyermekei, a 22 éves Mélanie és a 19 éves Lorenzo első megszólalásaikban azt hangsúlyozták, hogy minden akkor indult meg, amikor Sarkozy elnök lett.

- Gyűlölet, kegyetlenség - ez az amivel jellemezni tudnám az ott töltött éveket - jelentette ki a politikus, aki hozzátette: végig úgy bántak velem, mint a kutyával. Betancour leszögezte: kész tovább harcolni azért, hogy a baloldali harcosok szabadon engedjék a többi fogvatartottat is. A politikus szerint a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőknek (FARC) nincs más választása, mint változtatni politikájukon, hiszen ez a szervezet már senkit sem képvisel, ráadásul tekintélye sincs.
A kolumbiai marxista gerillák több mint hatévi fogságából kiszabadult Ingrid Betancourt francia-kolumbiai politikusnő kiszabadítása az elmúlt években a francia külpolitika egyik legfőbb részévé vált. Jobb- és baloldali politikusok egyöntetűen Nicolas Sarkozy államfő vitathatatlan szerepét méltatták a túszszabadításban.

A kolumbiai-francia kettős állampolgárságú asszonnyal együtt nyerte vissza szabadságát három amerikai személy és 11 kolumbiai katona is. A négy hónapja tervezett, és a francia hatóságok előtt is titokban tartott akciót a kolumbiai hadseregnek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szervezet gerillái közé beépült hírszerzői hajtották végre Alvaro Uribe kolumbiai elnök irányításával.
A Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői Kolumbia legrégebbi, legnagyobb és legjobban felszerelt katonai gerillaszervezete, amely 1964-1966 között jött létre, a Kolumbiai Kommunista Párt katonai szárnyaként - írja a wikipedia.hu. Becslések szerint a FARC 12-18 ezer tagot számlál, és Kolumbia területének 35-40 százaléka felett gyakorol ellenőrzést. Anyagi forrásaikat számos tevékenységgel biztosítják: többek közt emberrablásokkal, zsarolással, legális vállalkozások támogatásaival, illetve a kokainkereskedelemben való közvetlen és közvetett részvétellel. A FARC-ot nemzetközileg is terrorszervezetként kezelik.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
