CoolPolitika.hu

Belépne a szerb piacra egy belga szupermarketlánc

2010  //  Júl  //  21  //  MTI

Belépne a szerb piacra egy belga szupermarketláncMegjelenik a szerb piacon a Delhaize belga szupermarketlánc; a csoport szerb sajtóértesülés szerint megvásárolja a szerb Delta élelmiszerkereskedelmi holding ötven százalékát - derült ki a Beta szerb hírügynökség jelentéséből.

A hírügynökség szerint erre utalhatott Yves Leterme belga kormányfő, miután Boris Tadic szerb elnökkel folytatott brüsszeli megbeszélése után úgy fogalmazott, "tudjuk, hogy a következő órákban és napokban lesz néhány fontos gazdasági ügy terítéken, amelyek révén mélyülhetnek a gazdasági kapcsolatok Szerbiával". A belga kormányfő hozzátette, reméli, hogy a tárgyalások sikeresen végződnek. A Beta belga üzleti körökre hivatkozva azt írta, gyakorlatilag megszületett a megállapodás a belga multinacionális cég és a Delta között.

 

Tadic annyit mondott, noha Szerbiának vannak strukturális nehézségei, és sok más országhoz hasonlóan megérezte a gazdasági válságot, továbbra is várja a befektetőket az Európai Unióból és azon belül Belgiumból. A belga sajtó már előző nap megszellőztette, hogy a Delhaize - amely a térség országai közül jelen van Romániában és Görögországban - átvenné a Deltától a Delta Maxi kiskereskedelmi láncot, amelyhez összesen nagyjából 500 Maxi és Tempo üzlet tartozik. A Delta Maxi szerbiai, montenegrói, boszniai és bulgáriai üzleteiben idén összesen 1,74 milliárd eurós forgalomra számítanak. A Delhaize-nél a sajtóértesülésekre reagálva szűkszavúan csak annyit közöltek, a társaság "érdeklődik a balkáni piac iránt".

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés