Ázsiában kísért a második világháború
2008 // Máj // 19 // coolpolitika
Tokióban több mint 16 ezer embert kellett evakuálni egy fel nem robbant második világháborús bomba miatt. Eközben indonéz vizeken megtalálták két brit hadihajó roncsait, amelyek a japán hadsereggel vívott harcban süllyedtek el.
A japán főváros egyik körzetét ki kellett üríteni, hogy a szakértők hatástalaníthassanak egy második világháborús löveget. A több mint 16 ezer embert a szomszédos körzet iskoláiban helyezték el - írta az AP-re hivatkozva a Podrobnosztyi hírügynökség. A fel nem robbant bombát építőmunkások fedezték fel még márciusban, de csak most tudták hatástalanítani. A lövedéket több mint 60 évvel ezelőtt dobta le egy amerikai repülőgép.
Ezzel majdnem egy időben megtalálták két brit hadihajó roncsait az indonéz vizeken. A brit Exeter cirkálót és az Encounter torpedórombolót hat évnyi keresés után találták meg a Bawean szigettől 90 mérföldre északra kétszáz láb mélyen. A roncsokat ugyan már tavaly felfedezték a tenger mélyén, de a brit hajókat csak mostanra sikerült azonosítani. Három szövetséges hajó - a brit Exeter és két kísérőhajója, az Encounter, illetve az amerikai Pope - 1942. március 1-jén süllyedt el a japánokkal vívott ütközetben, ami után Jáva szigete japán kézre került. Az Exeter legénységéből 50-en meghaltak a csatában, 650 brit haditengerészt pedig foglyul ejtettek, közülük 152-en a fogságban vesztették életüket. Az Encounter legénységéből 8-an haltak meg az ütközet közben és 149-en estek fogságba.
(Kovács)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
