CoolPolitika.hu

Az elnök nevét kapja Kazahsztán fővárosa

2008  //  Jún  //  05  //  coolpolitika

Az elnök nevét kapja Kazahsztán fővárosaEgy kazah parlamenti képviselő azt indítványozta, hogy nevezzék át Kazahsztán fővárosát, Asztanát Nurszultánra, vagyis Nazarbajev elnök keresztnevére. A kazah jogszabályok szerint a miniszterelnöknek a javaslatra egy hónapon belül írásban kell választ adnia.

 

 

 

Szat Tokpakbajev volt védelmi miniszter, a kazah parlament alsóházának képviselője Karim Maszimov miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy kereszteljék át a fővárost Asztanát. - Figyelembe véve államfőnk végtelen szolgálatait, amiket népünkért tett, a köszönet parányi jeleként indítványozom, hogy fővárosunkat kereszteljük át a nevére, Nurszultánnak - idézte a honatyát a Podrobnosztyi hírügynökség. A képviselő emlékeztetett arra is, hogy Nazarbajev elnök volt az, aki Almati helyett Asztanát tette meg az ország fővárosának.

 

 

 

Nurszultan Nazarbajev a Szovjetunió szétesése, és Kazahsztán függetlenné válása óta, vagyis 1990-től tölti be az államfői tisztet. Almatiból Asztanába 1998 telén helyezte át a köztársaság fővárosát. Tavaly a parlament Nazarbajev kedvéért törölte az államfői tiszt betöltésére vonatkozó időkorlátot, így nincs akadálya annak, hogy akár élete végéig ő legyen az ország elnöke. Egyébként az ország himnuszának szövegét is maga Nazarbajev írta.

 

(Kovács) 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés