Az albán ellenzék vitatja a kormánypárt győzelmét
2009 // Júl // 02 // MTI
Albániában az eddigi kormánykoalíció győzött a múlt vasárnapi parlamenti választásokon - legalábbis ezt jelentette be a koalíciót vezető Albán Demokrata Párt (PDS) szóvivője. Az ellenzék azonban vitatta a közlést és választási csalást emlegetett.
-A Demokrata Párt és a Szövetség a változásért pártkoalíció megnyerte a vasárnapi törvényhozási választásokat, s újabb négy évig irányítja majd az országot - közölte egy szerdai sajtótájékoztatón a PDS szóvivője, Majlinda Bregu. Mint mondta, összes számításuk azt mutatja, hogy a koalíciónak 71 mandátuma lesz, ami többséget jelent a 140 tagú parlamentben. Felszólította a választási bizottságokat, hogy fejezzék be a szavazatok megszámlálását, s hirdessék ki a hivatalos eredményt - ami szerinte megerősíti majd, hogy a Demokrata Párt győzött.
A szavazatok 98 százalékának feldolgozásán alapuló, nem hivatalos eredmények azonban azt mutatják, hogy a PDS és a körülötte szerveződött koalíció 70 képviselői hellyel rendelkezik, míg az ellenzéki szocialisták 66-tal. Az Ilir Meta volt miniszterelnök vezette Szocialista Integrációs Mozgalom négy képviselői helyet kapna. A baloldali mozgalom vezetése közölte, hogy készek koalícióra lépni a szocialisták szövetségével.
-A Demokrata Párt megpróbálja manipulálni a szocialisták győzelmét - közölte az Albán Szocialista Párt szóvivője, aki szerint a PDS-nek nincs meg a kormánytöbbséghez szükséges 71 mandátuma. Mint mondta, már javában gyűjtik az eredmények manipulálására vonatkozó információkat, s nem engedik lezárni a választási folyamatot addig, amíg napvilágra nem kerül az összes csalás és manipuláció. Egyben hozzátette: a szocialisták a szavazatok újbóli összeszámlálását kérik majd azokban a szavazókörökben, ahol szerintük szabálytalanságok történtek.
A választást egyfajta próbatételnek tekintette a Nyugat, amelyen le lehet mérni az albán demokrácia érettségét. A nemzetközi megfigyelők eddig egyszer sem tartották elfogadhatónak a kommunista rezsim bukása óta tartott szavazások lebonyolítását. Most is kemény bírálatot fogalmaztak meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői és ennek nyomán az Európai Bizottság is.
Honlapján publikált közleményében az EBESZ rámutatott, hogy bár tapasztaltak bizonyos előrelépést, továbbra is akadtak szabálytalanságok. Kifogásolták például, hogy nem biztosították a titkosságot, sok helyen most is együtt szavaztak a családtagok. Olli Rehn, az EU bővítési biztosa további intézkedéseket szorgalmazott annak érdekében, hogy a következő választás összhangban álljon a nemzetközi normákkal, és az albán választók megbízzanak az eredmények hitelességében.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
