CoolPolitika.hu

Atomlistát cserélt India és Pakisztán

2009  //  Jan  //  03  //  coolpolitika

Atomlistát cserélt India és Pakisztán India és Pakisztán kicserélte nukleáris objektumainak listáját. Ezt procedúrát az utóbbi időkben minden év elején megteszik annak érdekében, hogy egy esetleges katonai csapásban nehogy atomlétesítmények is megsérüljenek.

A két ország már háromszor vívott háborút egymással azóta, hogy 1947-ben elnyerték függetlenségüket Nagy-Britanniától - emlékeztetett a Korreszpondent hírügynökség. A nukleáris objektumok meg nem támadásáról 1988-ban írták alá a kétoldalú megállapodást, amely 1991-ben lépett életbe. Az első információcsere az atomlétesítményekről a rá következő évben, 1992-ben volt.


A két ország viszonya a novemberi mumbai terrortámadás után újból kiéleződött: Újdelhi ugyanis azt állítja: pakisztáni szélsőségesek követték el a több mint 170 halálos áldozatot követelő vérengzést, és felszólította szomszédját, hogy számoljon le a területén működő India-ellenes terrorszervezetekkel. Pakisztán december 30-án közölte, hogy szomszédja újabb csapatokat vezényelt közös határukhoz. Eközben Indiában megerősítették a határ közelében lévő atomerőmű őrizetét is.  


A két ország 1998-ban lett hivatalosan atomnagyhatalom, amikor először India, majd erre válaszolva Pakisztán is bejelentette, hogy kísérleti nukleáris robbantásokat hajtott végre. 


Az India és Pakisztán közötti ellentétek hátterében főként a vallási különbségek állnak: míg India lakosságának zöme hindu vallású, a pakisztániak 70 százaléka muzulmán.   

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés