CoolPolitika.hu

Atombombát dobott Irakra Amerika?

2008  //  Okt  //  10  //  coolpolitika

Atombombát dobott Irakra Amerika?Öt kilotonnás atombombát robbantott az Egyesült Államok 1991-ben, az első öbölháború idején Irakban, nem messze Bászra városától - állítja egy volt amerikai katona Jim Brown, aki részt vett annak idején a Sivatagi Vihar hadműveletben. Az erről szóló oknyomozó riportot, amelyet Maurizio Torrealta újságíró készített, az olasz állami televízió mutatta be.

A bombát állítólag a háború utolsó napján, 1991. február 27-én dobták le, és ugyanezen a napon az említett térségben 4,2-es erejű földmozgást mértek, ami megfelel annak, amit egy öt kilotonna erejű bomba okozhat.
A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák 16, illetve 22 kilotonna hatóerejűek voltak - jegyezte meg a Korreszpondent hírügynökség.


A tévériport szerint az öbölháború után Bászrában jelentősen megnőtt a daganatos, rákos megbetegedések száma. Az egyik bászrai kórház orvosa elmondta, hogy míg 1982-ben egész évben mindössze 32 rákos megbetegedést regisztráltak, addig 2002-ben már több mint hatszázat. Ráadásul, a betegek zöme nem tipikus rákbetegségben szenved, és az ilyen rosszindulatú daganatokat az orvos szerint a nukleáris fertőzés okozhatta. 

A riportot készítő olasz újságíró elmesélte, hogy amikor a Pentagonhoz fordult magyarázatért, először a robbanás pontos dátumát kérdezték, majd azt a választ kapta, hogy a konfliktus idején az amerikai hadsereg csakis hagyományos fegyvereket használt, a földrengés magyarázatául pedig azt állították, hogy aznap az említett térségben Blue 82-es típusú kazettás bombát dobtak le. 


Az olasz tévétársaság vezetése közölte, hogy a riportban elhangzó információk ugyan nem nyertek megerősítést, de nem is lehet kétségbe vonni azok valóságtartalmát. A televízió éppen azért döntött a riport bemutatása mellett, mert szeretné elérni, hogy nemzetközi szervezetek a kellő nyilvánosság biztosítása mellett vizsgálják ki e súlyos vádakat. 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés