Antiszemitizmus: újabb amerikai bírálat Moszkvának
2008 // Már // 18 // Kovács Andrea
Az amerikai külügyminisztérium az antiszemitizmus terjedését vizsgáló legfrissebb jelentésében ismét nagy teret szentelt Oroszország bírálatának. A dokumentum készítői szerint Moszkva nem lép fel kellő eréllyel a rasszizmus terjedésével szemben. Szerintük az orosz vezetés csak szavakban ítéli el az antiszemitizmust, de nem sokat tesz ellen. Moszkvában nem örültek a kritikának.
A minap nyilvánosságra hozott jelentés a második ilyen tartalmú dokumentum az amerikai diplomácia történetében. Az antiszemitizmus terjedéséről szóló első jelentést 2005-ben készítették. A mostani dokumentumot a februárban elhunyt zsidó származású Tom Lantos kongresszusi képviselő emlékének ajánlották. A néhai politikus igencsak kemény kritikákat fogalmazott meg Moszkva címére, és a most publikált jelentésben is több helyen hivatkozik a külügyminisztérium Lantos észrevételeire.
A jelentés szerint Fehéroroszország, Irán, Szíria, Venezuela, Szaúd Arábia és Egyiptom vezetése antiszemita nézeteket terjeszt. Bár az amerikai diplomaták szerint az orosz vezetés nem hangoztat nyíltan antiszemita jelszavakat, de nem is tesz eleget azok megfékezésében.
Washington konkrét példákat is említ az antiszemitizmus megjelenéseire Oroszországban. Az amerikai diplomaták emlékeztetnek arra, hogy 2005. január 13-án az orosz Állami Duma húsz képviselője a főügyészséghez fordult azzal a követeléssel, hogy tiltsanak be minden vallási és nemzetiségi zsidó egyesülést, mint szélsőséges szervezetet. 2006. január 11-én egy húszéves férfi az egyik moszkvai zsinagógában késsel sebesített meg nyolc embert. 2007. június 11-én Ivanovban támadtak meg skinheadek két zsidót, végül 2007. november 14-én Izsevszkben a bőrfejűek a helyi zsidóközpont falára "halál a zsidókra!" feliratot festettek.
A szerzők úgy vélik, hogy Oroszországban általánosan elterjedt az idegengyűlölet és a faji előítélet. Ugyanakkor elismerik, hogy az orosz skinheadek céltáblája nem annyira a zsidóság, hanem inkább a külföldiek és a kaukázusiak.
A jelentés ezek után felhívja a figyelmet arra, hogy Oroszországban több szélsőséges nacionalista lap is megjelenik, amelyek antiszemita nézeteket terjesztenek. Példaként az amerikai diplomaták megnevezik a Komi Köztársaságban megjelenő Sztenogramma, és az uljanovszki Pravoszlavnyij Szimbirszk című újságokat. Az ezekhez hasonló helyi lapok száma országosan meghaladja a százat, és nem egyet közülük a bejegyzett Nacionalista Hatalmi Párt helyi szervezetei finanszíroznak. Washington adatai szerint ezen kívül legalább 80 olyan orosz internetes oldal létezik, amely antiszemita nézeteket terjeszt.
A washingtoni diplomaták megállapításaik alátámasztására egyebek között hivatkoznak az EBESZ emberi jogi hivatalának adataira is.
A Kommerszant úgy véli, az antiszemitizmusról szóló jelentés azt mutatja, hogy az Egyesült Államok tovább folytatja Moszkva elleni bírálathadjáratát az emberi jogok és a demokrácia kérdéseiben. Nem meglepő tehát, hogy Moszkva igen kedvezőtlenül fogadta az antiszemitizmus terjedéséről szóló washingtoni jelentést.
"Ez a dokumentum politikai megrendelésre készült. A világban épp elég antiszemita jelenség van, nincs ok arra, hogy egyedül Oroszországot tegyék felelőssé" - kommentálta az orosz külügyminisztérium a Kommerszantnak a jelentést. Konsztantyin Koszacsev, a duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke élesebben fogalmazott: szavai szerint a dokumentum az amerikai külügyminisztérium ismételt próbálkozása arra, hogy Oroszországot minden létező probléma forrásaként mutassa be.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
