CoolPolitika.hu

Amerika 2011 végéig kivonul Irakból

2008  //  Nov  //  18  //  coolpolitika

Amerika 2011 végéig kivonul IrakbólIrak és az Egyesült Államok aláírta hétfőn a két ország régóta várt biztonsági megállapodását, amelynek értelmében Washington 2011 végéig - nyolc évvel a Szaddám Huszein diktatúráját megdöntő inváziója után - kivonja erőit a közép-keleti országból.

A megállapodást, amelyet jóvá kell még hagynia az iraki parlamentnek is, Hosjar Zebari külügyminiszter és Ryan Crocker nagykövet írta alá Bagdadban, közel egy évi tárgyalás eredményeként.  

A szerződés értelmében a jelenleg mintegy 150 ezer fős amerikai erő egységei 2009 közepéig visszavonulnak táboraikba az iraki városokból és falvakból, az iraki hatóságok pedig jelentős hatalmat kapnak az amerikai erők hadműveleteinek és mozgásának meghatározásában. A dokumentum emellett leszögezi, hogy az Egyesült Államok nem használhatja fel az ország területét Irak szomszédai, köztük Szíria és Irán ellen irányuló támadás indítására. Az iraki igazságszolgáltatás felhatalmazást kap arra, hogy bíróság elé állítsa az amerikai katonákat és az amerikai hadsereg szerződéses partnereit, ha súlyos bűncselekményt követnek el szolgálaton és támaszpontjukon kívül.
   
A megállapodás parlamenti megerősítése valószínű, de egyelőre nem tekinthető biztosnak. Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok követői mindenestül elutasítják, míg a legnagyobb szunnita tömörülés, az Egyetértés Frontja népszavazást írna ki.
   
A szomszédos Irán ugyanakkor váratlanul kedvezően reagált az iraki-amerikai biztonsági paktum aláírására, holott hónapokon át elítélően nyilatkozott az amerikai jelenlétet további három évre meghosszabbító tervezetről.
   
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés