CoolPolitika.hu

Ahol a legsanyarúbb az élet

2011  //  Sze  //  30  //  MTI

Ahol a legsanyarúbb az életNagy-Britanniában sanyarúbb az élet, mint Európa más jómódú országaiban - legalábbis az egyik legnagyobb brit fogyasztóvédelmi és piacelemző cég csütörtökön ismertetett éves felmérése szerint.

A uSwitch minden évben összeállítja európai életminőség-indexét számos kritérium alapján, amelyek között éppúgy szerepel az üzemanyagok és az élelmiszerek ára, mint az időjárás. A cég a tíz leggazdagabb nyugat-európai ország, a közép-európai térségből pedig Lengyelország általános életminőségét veti egybe a rangsor összeállításához. Idei vizsgálatának csütörtöki ismertetésében közölte, hogy Nagy-Britannia - most először - a tízes lista sereghajtójává vált. A figyelembe vett kritériumok alapján a uSwitch még a lengyelországi általános életminőséget is jóval a nagy-britanniai elé helyezi.

 

A briteket azonban leginkább talán az tölti el keserűséggel, hogy a mezőnyt meggyőző fölénnyel Franciaország vezeti, az a Franciaország, amelyen - az évszázados történelmi rivalizálás ismeretében nem meglepő módon - a brit pubok népe és a bulvársajtó oly előszeretettel köszörüli a nyelvét. A uSwitch szerint a brit életminőség - szó szerint - borús megítélésének egyik fő tényezője a híresen gyatra időjárás. Ez korántsem szubjektív vélemény: a cég pontos kimutatása szerint a napsütéses órák átlagos száma Nagy-Britanniában évente mindössze 1387, Franciaországban ugyanakkor 2124, az idei életminőségi rangsor második helyén álló Spanyolországban pedig 2559.

 

Mindezt tetézi, hogy Nagy-Britanniában a legmagasabb a vizsgált országok közül az élelmiszerek és az üzemanyagok átlagos fogyasztói ára, a szabadnapok száma pedig a legalacsonyabb. A brit alkalmazottak a kimutatás szerint évente átlagosan 28 napot töltenek szabadságon, a franciák ugyanakkor 36-ot, a lengyelek 38-at, a spanyolok pedig 39-et. Ann Robinson, a uSwitch igazgatója az eredményeket kommentálva kijelentette: mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a britek 46 százalékának fejében már megfordult a kivándorlás gondolata, 12 százalékuk pedig komolyan fontolóra vette, hogy külföldön kezd új életet.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés