Afganisztánban harcol Harry herceg
2008 // Feb // 29 // MTI
Afganisztánban harcol Harry herceg, II. Erzsébet brit királynő unokája - a többheti titoktartás után kiszivárgott hírt csütörtök este erősítette meg a brit védelmi minisztérium.
Mint kiderült, a hadnagyi rendfokozatot viselő herceg már tíz hete Afganisztánban szolgál. A brit sajtó ott dolgozó tudósítói tudtak erről, sőt több ízben interjút is készítettek Harryvel, és kamerákkal követték tevékenységét, de eddig tartották magukat a hírzárlathoz, amelyről a herceg és bajtársai biztonsága érdekében a kormánnyal és a hadvezetéssel egyezségre jutottak. A hírt egy amerikai és egy német honlap azonban kiszivárogtatta.
A brit védelmi minisztérium a tényt megerősítette, de továbbra sem közölte, hogy Harry pontosan hol van, csak annyit árult el, hogy a déli Helmand tartományban szolgál. A titkolózás megszűntével, csütörtök este a BBC részleteket sugárzott a herceggel készült egyik interjúból. Harry ebben elmondta: tudatában van annak, hogy amikor járőrszolgálatra indul, bajtársai védelmében el kell takarnia arcát, nehogy felismerjék, mert egysége kiemelt célponttá válhatna. Hozzátette: elöljárói semmilyen bevetési korlátozást nem rendeltek el számára. Az eddig titokban tartott, most adásba került felvételek némelyikén Harry géppuskával tüzel, más képsorokon járőrözés közben látható. A herceg szolgált emellett hadszíntéri légiirányítóként is; erre külön kiképzést kapott.
Harry 2005-ben végzett Sandhurstben, az első számú brit tiszti akadémián, és eltökélt szándéka volt, hogy egységével tart az iraki hadszíntérre, a Blues and Royals nevű elitalakulat 11 fős felderítő szakaszának élén. Hónapokig tartó huzavona és több, egymásnak ellentmondó döntés után azonban a brit hadsereg vezérkari főnöke, Sir Richard Dannatt tábornok annak idején úgy döntött, hogy Harry nem vehet részt iraki bevetésen a személyét "közvetlenül érintő számos fenyegetés" miatt.
A brit vezérkari főnök csütörtök este nyilatkozatban ítélte el a herceg afganisztáni jelenlétéről szóló hír kiszivárogtatását. Sir Richard Dannatt szerint ez "éles ellentétben áll" azzal az "igen felelősségteljes magatartással", amelyet a brit nyomtatott sajtó és a média tanúsított. Londoni kommentárok szerint a hír kiszivárgása után kérdésessé vált, hogy Harry folytathatja-e afganisztáni küldetését.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
