CoolPolitika.hu

A vak erőszak meggyengítette az al-Kaidát

2008  //  Nov  //  24  //  coolpolitika

A vak erőszak meggyengítette az al-KaidátAz al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezete - amelyet üldöznek az iraki és az amerikai fegyveres erők, a törzsi milíciák, elutasítja a lakosság egy része - meggyengült, de elemzők szerint még nincs legyőzve.

Ha egyes helyeken vereséget szenvedett és menekülésre kényszerült is, másutt újraszerveződik vagy alvósejteket hoz létre, jobb napokra várva. Bagdadban Abdel-Karím Halaf belügyminisztériumi szóvivő azt bizonygatja, hogy az al-kaidások már nem jelentenek veszélyt politikai szinten. Olyan problémává váltak, amelyet már kezelni tudunk.

Szakértők szerint a vak erőszakkal, a hagyományos törzsi rend megkérdőjelezésével, a szigorú szalafista iszlám érvényesítésének vágyával, a közlekedés és a hagyományos csempészútvonalak ellenőrzésével az al-Kaida dzsihadistái (szent harcosai) hibákat követtek el, és elidegenítették maguktól a lakosságot, még ha az amerikaiellenes volt is.

Az amerikai Stephen Biddle, a Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) munkatársa szerint az iraki al-Kaida vezetői rendkívül brutálisan bántak azokkal a szunnitákkal, akiket nem tekintenek eléggé vallásosaknak vagy eltökélteknek: az utasításokat nem követő sejkek gyermekeinek levágott fejét kitűzték az ajtajuk elé…

De ha az al-Kaida meggyengült és üldözött is, azért nem semmisült meg - figyelmeztetnek a szakértők. - Nincsenek legyőzve, az ideológiájuk él - mondja Marván Seháde. - Elveszítettek számos tartományt, de ehhez igazítják a stratégiájukat. Jobban a föld alá vonultak. Internetes propagandájuk is él még, s az mindig vonzza a radikális beszédre fogékony fiatalokat.


(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés