A török hadsereg kurd felkelők ellen indított offenzívát
2008 // Feb // 22 // MTI
A kurd felkelők észak-iraki állásai ellen indítottak támadást török katonák repülőgépek támogatása mellett - közölte pénteken a török hadsereg. Az offenzíváról a vezérkar internetes honlapján adtak tájékoztatást, amely szerint a hadművelet még csütörtök este kezdődött.
A dokumentum szerint a török fegyveres erők - amelyek fontosnak tartják Irak területi egységét és stabilitását - "a lehető leghamarabb visszatérnek török területre" azt követően, hogy végrehajtották kitűzött feladataikat. Az NTV magántelevízió értesülése szerint tízezer katona vesz részt a határon átnyúló hadműveletben, amelyet a felkelők feltételezett állásai elleni légitámadások előztek meg. Egy török katonai forrás azt közölte, hogy két dandár vesz részt az észak-iraki műveletben. A török-iraki határon, a környékbeli hegyekben több ezer török katona várakozik arra, hogy csatlakozzon az akcióhoz.
A bagdadi kormánynak nincs tudomása semmilyen, a kurd felkelők elleni török szárazföldi hadműveletről - közölte pénteken Hosjar Zebari iraki külügyminiszter. Tájékoztatása szerint nem kaptak semmilyen értesítést az iraki határőröktől arról, hogy török csapatok átlépték volna az ország nemzetközileg elismert határait. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ugyancsak cáfolta a török szárazföldi hadművelet megindítását.
Abdullah Gül török államfő telefonon tájékoztatta a hadsereg észak-iraki akciójáról Dzsalal Talabáni iraki elnököt - állította pénteken a török elnök sajtószolgálata. A kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy a beszélgetés során Gül törökországi látogatásra hívta meg - az egyébként kurd nemzetiségű - Talabanit. Az ankarai bejelentés szerint szó esett a török-iraki kapcsolatok fejlesztéséről minden területen.
Az Irakban állomásozó amerikai hadsereg pénteken megerősítette a "korlátozott" török hadművelet tényét. Ankara a PKK-t teszi felelőssé számos törökországi terrorista támadásért. A szervezet 1984 óta folytat fegyveres harcot azért, hogy Törökország délkeleti részén létrejöjjön egy önálló kurd állam.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
