A horvát miniszterelnök a benzinár csökkentését kérte
2009 // Aug // 22 // MTI
Elégedetlen a horvát miniszterelnök az INA olajtársaság hét eleji, nagy mértékű áremelése miatt, és a cég irányításában részt vevő horvát vezetők leváltását is kilátásba helyezte.
Az INA kedden közel 15 százalékkal, vagyis több mint fél kunával (mintegy 20 forinttal) megemelte a benzin és a gázolaj árát, és ezért Jadranka Kosor miniszterelnök nemtetszését fejezte ki az olajtársaság vezetőinek. A zágrábi Vecernji List beszámolója szerint a kormányfő találkozott a cég vezetőivel, és azt kérte, hogy az INA az árváltozási tervekről időben tájékoztassa a kormányt, és a társaság tanúsítson nagyobb szociális érzékenységet. A lap nem hivatalosan úgy értesült, hogy az INA közölte, a miniszterelnök kérése ellenére nincs lehetőség az árcsökkentésre.
A Jutarnji List pénteki száma részletesen is foglalkozik az e heti megbeszélések körülményeivel, amelynek kapcsán azt írták: a nézeteltérések miatt drámainak minősített találkozón csak az INA-vezetés horvát tagjai vettek részt, a magyarok nem. Az INA legnagyobb tulajdonosa tavaly ősz óta a Mol, 47,15 százalékos részesedéssel, a horvát állam tulajdona 44,8 százalék. Jadranka Kosor szerint az igazgatóság horvát tagjai továbbra is a horvát államnak és nem a magyar tulajdonosnak tartoznak felelősséggel, ezért le is válthatják őket, ha nem képviselik a nemzeti érdekeket.
A lap írása szerint a horvát kormány és a Mol közötti, tavaly ősszel aláírt, de máig titkos szerződés a nemrég hivatalba lépett miniszterelnök számára is kellemetlen meglepetéseket okozott. A beszámoló szerint nem tudott arról, hogy a magyar tulajdonos, bár nincs meghatározó többségben, mégis teljes önállósága van a döntésekben, például az árak meghatározásában.
A találkozót követően napvilágot látott, hogy két nappal az áremelés előtt a kormányfő helyettese, Damir Polancec gazdasági miniszter - aki egyben az INA felügyelő bizottságának az elnöke is - tisztában volt az olajtársaság áremelési szándékával.
A Vecernji List pénteki száma szerint valószínűleg a miniszterelnök számára nem volt ismert, hogy az INA árképzését a kormány a gazdasági minisztériumon keresztül felügyeli. Horvátországban kéthetenként változik az üzemanyagok ára, az INA korábbi közlései szerint a dollár árfolyamától és a mediterrán jegyzési áraktól függően.
Elemzők a lapnak kifejtették, hogy az európai uniós gyakorlatnak megfelelőn működik a számítási formula Horvátországban, most is indokolt volt az árak módosítása, bár szerencsésebb lenne hetenként követni a változásokat. Inkább az meglepő, hogy az elmúlt hónapokban az INA nem növelte olyan mértékben az árakat, amilyen mértékben arra lehetősége lett volna, mondták a lap által idézett szakelemzők.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
