A briteknek elegük van a háborúskodásból
2009 // Júl // 29 // MTI
A britek többsége megnyerhetetlennek tartja az afganisztáni háborút, és a haderő azonnali hazahívását szeretné.
A The Independent című vezető liberális brit napilap megrendelésére készült, kedden ismertetett felmérés szerint a brit közvélemény 58 százaléka úgy tartja, hogy lehetetlen katonai erővel győzelmet elérni a konfliktusban, 52 százalék pedig az Afganisztánban harcoló brit erők haladéktalan kivonását pártolná. Ez jelentős fordulat a közhangulatban, mivel a néhány héttel ezelőtti felmérések is még az afganisztáni brit katonai szerepvállalás többségi támogatottságát mutatták.
A nyár eleje óta azonban a brit hadsereg az utóbbi évtizedek legsúlyosabb harctéri veszteségeit szenvedte el. A déli Hilmend tartományban június 19-én indított - Londonban egyébként komoly sikerként értékelt - offenzíva kezdete óta 23 brit katona esett el. Július második hétvégéjén egyetlen nap alatt nyolc brit katona vesztette életét, és az afgán hadszíntéren elesett britek száma már meghaladja az Irakban meghalt katonákét.
A 2003-as invázióval kezdődött, idén áprilisban lezárult iraki brit katonai részvétel során 179 brit katona halt meg, Afganisztánban már 189. A brit hadsereg a II. világháború óta egyazon hadszíntéren csak egyszer szenvedett az afganisztáninál súlyosabb veszteségeket: 1982-ben, a Falkland-szigetekért Argentínával vívott 74 napos háborúban 255 brit katona halt meg.
A brit kormány és a hadvezetés szerint ugyanakkor az utóbbi hetek hilmendi hadműveleteivel sikerült megteremteni a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy párbeszéd kezdődhessen a tálib "második vonallal", vagyis a helyi közösségi vezetőkkel. Simon Mayall altábornagy, a brit vezérkar helyettes főnöke kijelentette: a hadművelet elsődleges célkitűzése volt, hogy "a tálib második szint" ismét érintkezésbe kerülhessen a központi kormánnyal.
A The Guardian című vezető baloldali brit napilap kedden olyan értesülést közölt, hogy Londonban és Washingtonban már "a katonai kivonulási stratégiáról is szó esik". David Miliband brit külügyminiszter előző nap, a NATO brüsszeli központjában tartott beszédében kifejtette, hogy a keményvonalas tálib vezetők ellen "tűzzel-vassal" küzdeni kell tovább, a politikai folyamatokba bekapcsolódni kívánó mérsékeltebb erőknek azonban fel kell kínálni a megbékélés lehetőségét. Sir Jock Stirrup, a brit egyesített vezérkar főnöke is kijelentette még a hilmendi offenzíva idején: a brit hadsereg feladata az, hogy megteremtse a politikai megállapodásokhoz szükséges "időt és teret".
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
