CoolPolitika.hu

A vegyszermaradványtól félnek az európaiak

2010  //  Nov  //  23  //  MTI

A vegyszermaradványtól félnek az európaiakAz európai fogyasztók 31 százalékát az élelmiszerek vegyi szennyezése aggasztja a legjobban az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok közül - derül ki abból a felmérésből, amit az Eurobarometer végzett el.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal(EFSA) honlapján közzétett felmérés szerint 30 százalék a második legnagyobb kockázati tényezőnek a hústermékek antibiotikum és hormontartalmát jelölte meg. Nagyon tartanak az élelmezési célra szánt állatok klónozásától (30 százalék), illetve az élelmiszerekben előforduló szennyező anyagoktól, például a halakban fellelhető higanytól, vagy a sertéshúsban található dioxintól (29 százalék). Kevesebben tartják rendkívül aggasztó kockázatnak az élelmiszerek bakteriális szennyezését (23 százalék), és még ennél is kevesebben a táplálkozástani kockázatokat, például az elhízást (15 százalék) vagy az egészséges étrend hiányát (15 százalék).

 

A felmérésből az is kiderül, hogy az európaiak az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok tekintetében megbízható információforrásnak tartják a nemzeti és az európai élelmiszer-biztonsági hivatalokat. Az EFSA megbízásából készült közvélemény-kutatás az elmúlt öt évben a második ilyen felmérés volt. A felmérést a 27 tagállamban 26.691, 15. életévét betöltött személyből álló reprezentatív mintán végezték 2010. június 9. és 30. között. A megkérdezettek válaszai több mint 500 millió európai fogyasztó nézeteit tükrözik.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés