CoolPolitika.hu

A lengyelek nem eléggé harcolnak

2012  //  Már  //  07  //  MTI

A lengyelek nem eléggé harcolnakHiányolja a korrupcióellenes gyakorlatot a lengyel közéletben a kérdéssel foglalkozó globális nem kormányzati szervezet, a Transparency International (TI), a vonatkozó jogszabályokat a kormány és a parlament csak ritkán ülteti át a gyakorlatba - írta kedden a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.

A TI legújabb, 25 országra kiterjedő kutatásában a nemzeti korrupcióellenes rendszerek működését ellenőrizte. Az országos jelentések eredményei alapján várhatóan két hónapon belül elkészül egy összeurópai helyzetkép. A lengyelországi intézményes megoldásokat a Közügyi Intézet (ISP) elnevezésű agytröszt térképezte fel. Aleksandra Kobylinska, az ISP elemzője az MTI-nek elmondta, hogy 2009 és 2011 közötti dokumentumokat vizsgáltak, de néhány esetben korábbi keltezésű iratokkal is dolgoztak. A lengyel tanulmány elsősorban a "kormány rendszeres és konzekvens korrupcióellenes tevékenységét" hiányolta. Kiemelte, hogy Lengyelországban az 1990-es évekhez képest javult a helyzet, mert a létező törvények biztosították a megfelelő eszközöket, de hiányos a korrupcióellenes eljárások kezdeményezése és felügyelete. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a társadalmi, történelmi és kulturális háttér hatására a társadalom és a hatalmon lévő elitek nem utasítják el a korrupciót, nem tartják be a gyakorlatban az áttekinthetőség normáit.

 

A jelentés a lengyel állami intézmények közül a legjobbnak a számvevőszéket értékelte, amelyet elsősorban függetlenségéért és átlátható működéséért dicsért.    A parlamentet átlátható struktúrájú intézményként jellemezte, de kitért arra, hogy a gyakorlatban a képviselőket ritkán vonják felelősségre, "a jogi megoldások gyakran csak elméletben érvényesülnek". A kormány és a közigazgatás ellenőrzésének mechanizmusait is bírálta a jelentés, hangsúlyozva, hogy a parlament a jogalkotásra koncentrálva elhanyagolja az ellenőrző tevékenységet. A lengyel összegzés a civil szervezetek működését is kifogásolta, aláhúzva, hogy gyakran a kormány és a politikusok hatókörébe kerülnek, mert közfeladatokat látnak el.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés