CoolPolitika.hu

Tárgyal Merkel és Medvegyev

2011  //  Júl  //  20  //  MTI

 Tárgyal Merkel és MedvegyevAz esetleges vízumkönnyítésekről, valamint a gazdasági és politikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat hétfő este Hannoverben a német kancellár és az orosz államfő.

Dmitrij Medvegyev az immár hagyományos német-orosz kormánykonzultációk keretében érkezett az alsó-szászországi fővárosba, ahol előbb vendéglátójával, Angela Merkellel találkozott. Az elnöki látogatás nem a legjobb előjelek közepette kezdődött, diplomáciai körökben ugyanis nagy megrökönyödést váltott ki, hogy egy német civil szervezet az elmúlt hét végén - korábbi határozatát megváltoztatva - elállt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök tervezett kitüntetésétől.

 

A Werkstatt Deutschland (Németország Műhely) nevű szervezet október 3-án, a német egység napján immár évek óta tüntet ki olyan külföldi, illetve hazai politikusokat, akik sokat tettek az európai egyesülés, illetve az országok közötti együttműködés előmozdításáért. A díjazottak között volt eddig Helmut Kohl volt német kancellár, Mihail Gorbacsov egykori szovjet, illetve Václav Havel korábbi cseh államfő vagy José Manuel Barroso európai bizottsági elnök. Putyin tervezett kitüntetését azonban - bírálói szerint az emberi jogokkal kapcsolatos politikája miatt - olyan nemzetközi és németországi tiltakozás fogadta, hogy a szervezet úgy döntött: a díjat az orosz miniszterelnök mégsem kapja meg.

 

A Medvegyev-látogatás kapcsán a német kormányt ez felettébb kellemetlenül érintette. Guido Westerwelle külügyminiszter a döntést ellensúlyozandó - közvetlenül az orosz államfő érkezése előtt - nyilatkozatban hangsúlyozta a német-orosz kapcsolatok fontosságát. A miniszter stratégiai partneri viszonyról beszélt, kiemelve azt is, hogy két olyan szomszédról van szó, amelyek egyformán érdekeltek az együttműködés erősítésében. Westerwelle közvetve elítélte a Putyinnak tervezett kitüntetés megvonását, utalva arra, hogy egyesek "könnyelműen" kárt okoznak a kétoldalú kapcsolatoknak. Németország és Oroszország viszonyát nem lehet meggondolatlan lépésekkel megzavarni - hangoztatta Westerwelle, akihez hasonlóan nyilatkozott a Merkel-kormány szóvivője is.

 

Steffen Seibert szerint a német kancellár azzal a meggyőződéssel ül tárgyalóasztalhoz Medvegyevvel, hogy a jó partneri viszonyt konkrét együttműködési projektekkel lehet előre lendíteni. Ugyanezt az óhajt fogalmazták meg a német gazdaságnak az orosz kapcsolatokért felelős vezetői is, hangoztatva a többi között a kétoldalú vízumkönnyítések szükségességét. Értesülések szerint emellett elsősorban a gazdasági együttműködés kérdései szerepelnek az orosz államfő és a német kancellár hétfőn kezdődött és kedden folytatódó megbeszéléseinek napirendjén. Kedden Medvegyev és Merkel már szélesebb körben tárgyal, az évek óta tartó rendszeres kormánykonzultációk keretében ugyanis csatlakoznak hozzájuk minisztereik, így egyedül német részről kilenc tárcavezető.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés